Amerikai diplomatanő is az áldozatok között

Mohammed Asraf Naszeri kormányzó volt az egyik célpont a tegnapi afganisztáni merényletekben. merenylet
Nyolc hónap után a tegnapi volt a leggyászosabb nap az amerikai katonák számára Afganisztánban, ugyanis két támadás is érte őket.

Az első egy gépkocsikonvojt ért a déli Zábul tartomány székvárosában, Kalatban. A pokolgép akkor robbant, amikor a menetoszlop mellett elhaladtak a Zábul kormányzóját szállító gépkocsik.
Ebben a merényletben egy fiatal amerikai diplomatanő, a washingtoni védelmi minisztérium egyik civil alkalmazottja, három amerikai katona, illetve egy afgán orvos halt meg, kilencen pedig megsérültek, akik közül négyen szintén amerikaiak.

A második merénylet Kelet-Afganisztánban történt, amelyben egy amerikai civil halt meg. Erről az esetre bővebb információval nem szolgált a NATO.

Az amerikai katonák számára utoljára tavaly, augusztus 16-án, volt ilyen gyászos nap, amikor is hét amerikai halt meg Kandahár tartományában.

Martin Dempsey, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke éppen tegnap érkezett Afganisztánba, hogy felmérje, hogy a 2014 decemberére tervezett kivonulás után maradó katonák, milyen szintű képzést tudnak nyújtani az afgán biztonsági erőknek.

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com