Cameron: "rettenetes hiba" Moszkva részéről Aszad támogatása

A brit kormányfő szerint "rettenetes hiba" Oroszország részéről Bassár el-Aszad szíriai elnök katonai támogatása.

David Cameron, aki a kormányzó brit Konzervatív Párt éves kongresszusának nyitánya előtt adott interjút a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának, "tragikusnak" nevezte, hogy a Szíriában eddig végrehajtott orosz légitámadások zöme olyan térségekre irányult, amelyeken nincs jelen az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet.

-

Az oroszok "Aszadot, ezt a mészárost" támogatják, ami a saját szempontjukból és az egész világ számára egyaránt "rettenetes hiba" - mondta a brit kormányfő. Hozzátette: az orosz katonai fellépés még inkább destabilizálja a térséget, még további radikalizálódáshoz vezet, és súlyosbítja a terrorveszélyt.

Cameron szerint Aszad sokkal több szíriait üldözött el otthonából, mint az Iszlám Állam, "ez a brutális halálszekta".

Michael Fallon brit védelmi miniszter a legnagyobb példányszámú brit tömeglapnak, a The Sunnak nyilatkozva kijelentette: a brit védelmi tárca hírszerzési adatai arra vallanak, hogy húsz orosz légitámadásból egy éri az Iszlám Állam szíriai alakulatait.

Fallon szerint a védelmi minisztériumnak bizonyítékai vannak arra is, hogy az orosz légierő vezérlés nélküli robbanóeszközöket dob civilek lakta területekre, valamint az Aszad-rezsim ellen harcoló, a nyugati koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg egységeire.

David Cameron miniszterelnök a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív napilapnak azt mondta, hogy a brit kormány a hadsereg különleges kiképzésű kommandós alakulatának (SAS) "jelentős felfejlesztését" tervezi az Iszlám Állam elleni harc fokozásának jegyében, emellett megkétszerezi a brit királyi légierő (RAF) felfegyverzett drónjainak számát is.

Cameron szerint az RAF húsz új, pilóta nélküli, felderítési és támadó műveletekre egyaránt alkalmas repülő eszközt kap.

Az RAF már bevetett ilyen fegyvert Szíriában: egy brit drón augusztus végén Hellfire típusú rakétával, a szíriai Rakka városában megsemmisített egy autót, amelyben az Iszlám Állam két brit állampolgárságú tagja utazott.

Ez volt az első eset a szíriai konfliktus kezdete óta, hogy a brit fegyveres erők brit állampolgárokat öltek meg szíriai területen, drónnal végrehajtott célzott támadásban.

Az akció bejelentése után komoly belpolitikai vita támadt Nagy-Britanniában, mivel a kormány nem kért előzetes parlamenti felhatalmazást a RAF szíriai bevetéséhez.

A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe. A felhatalmazás ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre.

MTI

Hozzászólások

A londoni felsőbíróság szerint a parlamentnek szavaznia kell a kilépési folyamat elindításáról

A londoni felsőbíróság szerint a parlamentnek szavaznia kell a kilépési folyamat elindításáról

Elfogadta csütörtökön a londoni felsőbíróság azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának meg...

Amerikai képzőművészek több millió dollárt adományoztak Hillary Clintonnak

Amerikai képzőművészek több millió dollárt adományoztak Hillary Clintonnak

Több millió dollárt adományoztak az amerikai elnökválasztási kampányban Hillary Clintonnak amerikai képzőművészek, a legmagasabb összeget, több mint 50 ezer dollárt Jeff Koons adta a demokratapárti je...

MI5-főnök: egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország

MI5-főnök: egyre nagyobb stabilitási kockázat Oroszország

A brit belbiztonsági szolgálat (MI5) vezetője szerint a világ elhárító ügynökségeinek figyelme jórészt az iszlám szélsőségre összpontosul, de egyes országok is mind nagyobb fenyegetést jelentenek a st...

Holtan találtak egy migránst egy kamion rakterében Angliában

Holtan találtak egy migránst egy kamion rakterében Angliában

Holtan találtak egy ismeretlen férfit kedden Anglia délkeleti részén, egy kamion rakterében. A brit hatóságok szerint az elhunyt valószínűleg illegálisan próbált bejutni Nagy-Britanniába. A BBC ked...

Johnson eredetileg a bennmaradást támogatta

Johnson eredetileg a bennmaradást támogatta

Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzését támogatta eredetileg Boris Johnson, London volt polgármestere, aki azonban később a Brexit-tábor, vagyis a kilépést pártolók frontembere lett a brit ...

Konzultációt kezd a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazásról

Konzultációt kezd a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazásról

Társadalmi konzultációt kezd a jövő héten a skót kormány az újabb függetlenségi népszavazás lehetőségéről - közölte csütörtökön Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. A kormányzó Skót Nemzeti Párt (S...

Theresa May: London célja a lehető legnagyobb hozzáférés az EU belső piacához

Theresa May: London célja a lehető legnagyobb hozzáférés az EU belső piacához

Theresa May brit miniszterelnök szerint London célja az, hogy a brit vállalatok "a lehetséges legnagyobb mértékben hozzáférhessenek" az Európai Unió egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése...

Renzi: Nagy-Britannia nem kaphat több jogot, mint más nem uniós országok

Renzi: Nagy-Britannia nem kaphat több jogot, mint más nem uniós országok

Az olasz miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) folytatandó tárgyalások nem zárulhatnak olyan megállapodással, amely több jogot biztosít Nagy-Britanniának, mint az Európai Unió...

Brit lap: orosz hackerek akarták megzavarni a brit parlamenti választásokat

Brit lap: orosz hackerek akarták megzavarni a brit parlamenti választásokat

Brit sajtóértesülés szerint orosz hackerek akarták megzavarni a tavaly májusi brit parlamenti választásokat. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap biztonsági illetékese...

Brit parlamenti bizottság:

Brit parlamenti bizottság: "nemzetközivé" válhat a terrorszervezet

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha sikerül kiszorítani Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről, ezért nem csak e...

http://ujhazak.com