Ed Miliband: "szeretnék Nagy-Britannia első zsidó miniszterelnöke lenni"

Nagy-Britannia első zsidó miniszterelnöke szeretne lenni az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője.

Ed Miliband, aki jelenleg Izraelben tartózkodik, a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilapnak kijelentette: kérdezték már tőle, hogy nem tekinti-e hátránynak zsidó származását, és nem tart-e attól, hogy emiatt kisebb valószínűséggel szavaznának rá a brit választók. "Abszolút nem gondolom így", annak ellenére sem, hogy "vannak antiszemita elemek" a brit társadalomban - fogalmazott a legnagyobb baloldali brit parlamenti párt miniszterelnök-jelöltje a Telegraph szombati ismertetése szerint.

Ed Miliband

Miliband hozzátette: sem előnynek, sem hátránynak nem tekinti zsidó származását, ugyanakkor reméli, hogy ő lesz Nagy-Britannia első zsidó miniszterelnöke, ha a Munkáspárt megnyeri az egy év múlva esedékes parlamenti választásokat. A Labour támogatottsága jelenleg megelőzi a kormányzó Konzervatív Pártét a közvélemény-kutatási adatok szerint.
Ed Milibandet - aki saját bátyjával, David Miliband volt brit külügyminiszterrel versengett a tisztségért - 2010-ben választották a Munkáspárt vezetőjévé.

A Miliband-fivérek szülei az európai - anyai részről a kelet-európai - holokauszt túlélőiként telepedtek le Nagy-Britanniában. A család hatvan tagját, köztük a Miliband-testvérek anyai nagyapját megölték a holokauszt idején.
A mama, a 80 esztendős Marion Kozak a lengyelországi Czestochowában született, és lengyel családok rejtegették őt és édesanyját a náci megszállók elől, amiért David Miliband még külügyminiszterként, hivatalos lengyelországi látogatásán külön köszönetet mondott.
Az 1994-ben elhunyt papa, Ralph Miliband - akit a brit szociológus szakma neves marxista gondolkodóként tart számon - Brüsszelben született, szintén lengyel zsidó emigránsok gyermekeként. A hitleri invázió után apjával együtt gyalog tette meg az utat a belga fővárostól a Csatorna partjáig, és onnan átkeltek Angliába, ahol menedékjogot kaptak.

Nagy-Britanniának már volt zsidó származású miniszterelnöke Benjamin Disraeli személyében, aki a viktoriánus időkben kétszer is betöltötte a kormányfői tisztséget, ám a család már a XIX. század elején áttért az anglikán hitre. Ed Miliband azonban - bár magát ateistaként jellemzi - többször is hangoztatta, hogy rendkívül fontos számára zsidó önazonosságának megőrzése.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com