EU-bevándorlás - London igyekszik csökkenteni a Spiegel-értesülés jelentőségét

Igyekezett csökkenteni hétfői hivatalos reakcióiban a brit kormány a német Der Spiegel hírmagazin azon hétvégi értesülésének jelentőségét, amely szerint Angela Merkel német kancellár akkor sem lenne hajlandó az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás London által követelt korlátozásának támogatására, ha Nagy-Britannia e korlátozások nélkül kilépne az EU-ból.

open europeA Downing Street-i miniszterelnöki hivatal szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: David Cameron kormányfő úgy gondolja, hogy az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgást nem lehet feltételek nélküli jognak tekinteni, és a jelenlegi szabályokat "ésszerűbb alapokra kell helyezni".

A kormányszóvivő szerint London hivatalos álláspontja az, hogy amikor "az alapító atyák" létrehozták az Európai Uniót, a kezdeményezés elsődleges célja a csatlakozó országok integrálása volt az egységes piacba. Az új országok felvétele azonban az utóbbi időben tömeges migrációval járt, a szabad mozgás lehetőségét sokan arra használták, hogy más országok szociális ellátórendszerének szolgáltatásait vegyék igénybe, és ezeket a problémákat "kezelni kell" - mondta a Downing Street szóvivője.

Hasonló véleményének adott hangot George Osborne brit pénzügyminiszter is. Osborne a BBC televízió hétfői politikai magazinműsorában kijelentette: az Európai Unió létrehozása során soha nem szerepelt az elképzelések között a legutóbbi időszakban lezajlott hatalmas méretű migráció, köztük olyanok tömeges betelepülése, akiknek még állásajánlatuk sincs, és egyenesen a brit szociális ellátó szolgálatokhoz fordulnak segélyért.

Ez komoly nemtetszést kelt a brit lakosság körében, mivel ezeket a szociális ellátásokat a brit adófizetők pénzéből folyósítják - tette hozzá.

A Der Spiegel értesüléséről szólva a brit pénzügyminiszter úgy fogalmazott: "ennek a sztorinak" az alapját találgatások képezik arról, amit "Angela Merkel esetleg mondhatott" azzal kapcsolatban, amit David Cameron brit kormányfő "majd a jövőben esetleg mond (...) ez így egy kissé gyenge".

Osborne ezzel arra célzott, hogy Cameron a várakozások szerint még karácsony előtt intézkedéseket jelent be az EU-társállamokból érkezők bevándorlásának korlátozására.

A pénzügyminiszter kijelentette: a brit kormány hasznos megbeszéléseket tartott az uniós bevándorlásról Berlinnel, és a németek megértik a brit lakosság aggályait az olyan EU-bevándorlókkal szemben, akiknek "nem feltétlenül van állásuk" Nagy-Britanniában, viszont igénybe veszik a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásait.

Ez hatalmas terhet ró a brit jóléti rendszerre, és a brit közvélemény ennek a problémának a rendezését akarja, "nyugodt és ésszerű módon". "Mi a brit lakosság alkalmazottai vagyunk, és ezt fogjuk tenni" - mondta Osborne.
David Cameron miniszterelnök a minap kijelentette, hogy a bevándorlás London által követelt szigorításának kérdésében nem fogad el nemleges választ Brüsszeltől.

Az Open Europe nevű, üzletemberek alapította londoni székhelyű kutatóintézet hétfőn közzétett kompromisszumos javaslatcsomagja szerint meg kellene teremteni annak a lehetőségét, hogy a más EU-tagállamokból érkező munkavállalók csak háromévi folyamatos munkavégzés után juthassanak hozzá a fogadó ország szociális ellátórendszereinek teljes körű szolgáltatásaihoz.

Az intézet szakértői szerint ezt az EU-jogszabályok módosításával, de az EU-szerződések megváltoztatásának bonyolult eljárása nélkül el lehet érni, és így megmaradhatna az unión belüli szabad munkaerőmozgás alapelve is, szükségtelenné téve a brit kormány által fontolgatott számszerű bevándorlási kvótákat.

Az Open Europe szerint egy ilyen módosítást valószínűleg Berlinnel is el lehetne fogadtatni.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com