Londoni elemzők: a bevándorlás korlátozása érzékeny veszteségeket okozna a brit gazdaságnak

Londoni pénzügyi elemzők szerint érzékeny veszteségeket okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról kiírt júniusi népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból, és ezután jelentősen korlátozná a munkavállalók beáramlását az EU-tagállamokból.

Az Oxford Economics, a Oxfordi Egyetem mellett működő gazdasági kutatóműhely londoni elemzőrészlege kedden ismertetett tanulmányában kimutatta, hogy az EU-ba 2004-ben felvett nyolc kelet- és közép-európai ország, köztük Magyarország Nagy-Britanniába települt polgárainak körében - a tavalyi negyedik negyedévi állapot alapján - 80 százalékos a foglalkoztatottsági ráta, a nagy-britanniai születésű munkaképes korú lakosság körében viszont 60 százalék.

Brexit-R-U

Ennek nettó eredménye a ház számításai szerint az, hogy a tavalyi negyedik negyedévvel zárult tíz évben 123 százalékkal nőtt a Nagy-Britanniában dolgozó, de más EU-tagállamokban született munkavállalók száma. Ez egyben azt is jelenti, hogy a brit munkapiacon alkalmazott külföldi születésű munkavállalók között 41 százalékra emelkedett az EU-társállamokból érkezettek aránya a 2005-ben mért 31 százalékról - áll az Oxford Economics keddi londoni elemzésében.

A ház becslése szerint a külföldi EU-országokból betelepült munkavállalók beáramlása a 2005 és 2015 közötti évtizedben évente átlagosan 0,5 százalékpontot adott hozzá a brit gazdaság potenciális növekedési rátájához, elsősorban azzal, hogy a jelentős részben fiatal külföldi EU-munkavállalók érkezése ellentételezte a brit társadalom idősödésének negatív munkapiaci hatásait.

Az Oxford Economics mindezt egybevetve számítási modelleket alkalmazott annak kimutatására, hogy milyen károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból, és ezután adminisztratív eszközökkel korlátozná az EU-munkavállalók beáramlását.

A ház londoni elemzői arra jutottak, hogy ha a brit kormány az elmúlt tíz év 104 ezer fős éves átlagos nettó beáramlásához képest évente például 60 ezerrel kevesebb munkavállalót engedne be az Európai Unióból, az önmagában - a brit kilépés egyéb hatásaival nem is számolva - 2030-ra 1,1 százalékkal csökkentené a brit hazai össztermék (GDP) nominális értékét ahhoz a szinthez képest, amelyet a brit gazdaság abban az évben az EU-tagság és a szabad munkaerő-beáramlás fennmaradása esetén elérhetne.

Az EU-tagság esetleges feladásának gazdasági kockázataira a brit vállalati szféra is felhívta már a figyelmet.
A Brit Iparszövetség (CBI), amelynek 190 ezer brit üzleti vállalkozás a tagja, minap ismertetett tanulmányában közölte, hogy az évtized végéig akár százmilliárd font (40 ezer milliárd forint) veszteséget is okozhatna a brit gazdaságnak a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból.

Az enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmány szerint - amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze - Brexit esetén a nominális brit hazai össztermék 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb, mint abban az esetben, ha Nagy-Britannia továbbra is az EU tagja marad.

A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font - háztartásonként 2100-3700 font - közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene 2015-ös árfolyamokon számolva, elsősorban a Brexit okozta piaci-befektetői bizonytalanságok miatt.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com