Sajid Javid az új brit belügyminiszter (2.rész)

Rudd vasárnap éjjel nyújtotta be lemondását, miután kiderült, hogy az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlatával kapcsolatban akaratlanul ugyan, de félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak.

A 48 éves, Manchesterben született Sajid Javid eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszteri tisztséget töltötte be Theresa May konzervatív párti kormányában, de korábban, még az előző tory kormányfő, David Cameron idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette.

Javid pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában. Apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni bevándorló családban született Sadiq Khannak az apja. Sajid Javid és Sadiq Khan egyaránt az úgynevezett Windrush-nemzedék tagja. Nagy-Britanniában közkeletűen így nevezik azt a generációt, amelynek tagjai, illetve közvetlen felmenőik a második világháború után, a felbomló brit gyarmatbirodalomból települtek át Nagy-Britanniába, és a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak. A háború utáni első bevándorlók között volt az a 693 egykori gyarmati polgár, aki az Empire Windrush nevű személyszállító hajón érkezett Jamaicából Londonba 1948-ban. Innen származik a 20. század második felében Nagy-Britanniába települt nemzetközösségi bevándorlók és leszármazottaik nemzedékeinek elnevezése.



Sajid Javid elődje, Amber Rudd lemondásának hátterében éppen a Windrush-nemzedék tagjaival szembeni brit kormányzati bánásmód miatt kirobbant belpolitikai botrány állt. A botrány közvetlen előzményeként a The Guardian című baloldali napilap feltárta, hogy a brit kormány az elmúlt években a Windrush-nemzedék számos tagját minősítette illegális bevándorlóvá. Sokan közülük még hivatalos értesítést is kaptak arról, hogy készüljenek közeli kitoloncolásukra, mivel nincsenek olyan hiteles okmányok, amelyek bizonyíthatnák tartózkodási jogosultságukat, jóllehet az egykori gyarmatbirodalomból érkezők a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak. Az érintettek és leszármazottaik zöme az elmúlt évtizedekben törvényesen dolgozott és adót fizetett, abban a biztos tudatban, hogy brit állampolgársága van.

Javid alig egy nappal belügyminiszteri kinevezése előtt, a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva a Windrush-botrányról azt mondta: amikor az ügyről értesült, az első gondolata az volt, hogy szülei, hozzátartozói vagy második generációs bevándorlóként akár ő is kaphatott volna kitoloncolási értesítést a belügyminisztériumtól. Amber Rudd - egyik utolsó belügyminiszteri ténykedésével - a múlt héten bejelentette az alsóházban, hogy a minisztérium leállította a kitoloncolási értesítések kiküldését, és az érintettek soron kívül, ingyen kérelmezhetik állampolgársági státusuk rendezését.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com