Ukrán válság - Hague: Oroszország ne akadályozza Ukrajna megsegítését

Ukrajna továbbra is "kétségbeejtően nehéz" gazdasági helyzetben van, és a Nyugat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és egyéb szervezetekkel együttműködve elejét tudja venni e helyzet további súlyosbodásának, fontos azonban, hogy Oroszország ezt ne akadályozza meg - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.

IMF_LogoWilliam Hague a BBC televízió politikai magazinműsorában kijelentette: London folyamatos kapcsolatban áll az orosz kormánnyal, amelyet igyekszik meggyőzni arról, hogy Oroszországnak is érdeke, ha Ukrajna szabadabban tud kereskedni az Európai Unióval. Különösen fontos lenne ebből a szempontból, hogy ha összeáll egy gazdasági segélyprogram, azt Oroszország ne próbálja megtorpedózni, hanem inkább támogassa, és működjön együtt végrehajtásában - hangsúlyozta Hague.

Arra a riporteri kérdésre, hogy lát-e esélyt "orosz tankok Ukrajnába vezénylésére" az Ukrajna keleti országrészében élő, jórészt oroszpárti lakosság megvédése címén, a brit külügyminiszter kitérően azt mondta: London nem tudja, hogy mi lesz Oroszország következő reakciója, viszont egy ilyen lépés, és általában a "rendkívüli mértékű külső nyomásgyakorlás" az orosz érdekeket sem szolgálná.

Hague mindazonáltal visszautasította a riporter felvetését, miszerint e válaszával azt sugallja, hogy nem zárja ki az orosz intervenciót. A külügyminiszter megismételte: London arról próbálja meggyőzni Moszkvát, hogy Oroszországnak sem állna érdekében bármilyen közvetlen beavatkozás. Hozzátette ugyanakkor, hogy "sok még a veszély és a bizonytalanság" Ukrajna jövőjével kapcsolatban.

Az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht vasárnap a Sky News brit hírtelevíziónak kijelentette, hogy az EU kész aláírni egy új kereskedelmi megállapodást Ukrajnával, amint az új ukrán kormány megalakul. "Először azonban egy stabil (ukrán) kormányra van ehhez szükségünk, amely demokratikus döntést hoz erről" - tette hozzá az uniós tisztviselő.

MTI

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com