Várandós anyuka halt bele a kakaskodásba

A sofőr felelőtlensége miatt karambolozott két autó Angliában – adta hírül a vezess.hu Crash0181
Kimberley See nem is sejtette, hogy a halálos ítéletét írja alá, amikor elfogadta a barátnője felajánlását, hogy a párjával hazaviszik. A 21 éves, várandós lány, a Citroën Saxo hátsóülésre ült, majd elindultak hármasban. Az úton hamarosan beérte őket egy Vauxhall (Opel) Corsa, és mivel gyorsabban haladt, mint a Saxo, meg akarta előzni. A Citroënt vezető, 17 éves Ryan Williams, valamiért meg akarta akadályozni a másikat a manőverben.

Többször ráfékezett, átvágott az út túloldalára, majd visszatért a saját sávjába, amikor a Corsa jobbról akart előzni. Az értelmetlen közúti harcnak szerencsétlen vége lett. A két autó összeütközött. A csattanástól a Saxo lerepült az útról, és fának csapódott. A hátsó ülésen utazó Kimberley olyan súlyosan megsérült, hogy az összeroncsolódott autóban életét vesztette. A felelőtlen sofőr, és mellette utazó barátnője életben maradt, de súlyos sérüléseket szenvedett.

A Corsat vezető 18 éves Christopher Cottinghamnek a feje sérült meg súlyosabban, az ő utasa könnyebben sérült meg. A balesetben egy harmadik, vétlen, autó is részt vett, de annak a sofőrje karcolás nélkül szállt ki a járműből.

Mindez már más féléve történt, de a bíróság most hozott ítéletet az ügyben. A Saxo és Corsa sofőrjét bűnösnek mondta ki bíróság See halálában, akinek korábban született fiát a nagyszülők nevelik. Williams egy év, Cottingham negyvenhat hét börtönbüntetést kapott, és három évre eltiltották őket a vezetéstől.

Hozzászólások

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

Két év után állványozóként kapta meg álmai állását a Down-szindrómás férfi

A férfi két évig könyörgött, hogy a cég felvegye állványozónak, végül sikerrel járt, azóta a csapatot erősíti.

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

Már megbánta a nő, hogy 16 évesen milliókat nyert a lottón

A nő az azóta eltelt 15 évben sok mindenen átment és kis híján az életébe került, hogy ő volt a lottónyertes.

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Év macskája lett Theo, aki megmentette beteg gazdája életét

Sajnos a cicus pár napja elpusztult, így csak a gazdája jelenhetett meg a díjátadó ünnepségen.

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

52 év után találták meg a férfi elvesztett karikagyűrűjét

A brit férfi krikettezés közben vesztette el a gyűrűjét és már teljesen feladta, hogy valaha megtalálhatja azt.

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

Négy kisfiú egy futóversenyen mutatott példát sportszerűségből és emberségből

A négy fiú egy iskolai vetélkedőn rendezett futóversenyen indult el egy angol kisvárosban.

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

Megható ajándékkal lepte meg édesanyját, aki 12 évvel ezelőtt segített rajta

A brit férfi így akarta meghálálni édesanyjának, hogy annyi évvel ezelőtt áldozatot hozott érte.

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

Szívszorító ajándékot kapott szeretett diákjaitól az egyetemi takarító - videó

A bristoli egyetem takarítójának életre szóló meglepetéssel kedveskedtek a diákok a tanév utolsó napján.

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Fájdalomcsillapító tapasz miatt vesztette el 15 hónapos kislányát egy anya

Az édesanya azóta is magát hibáztatja a történtekért, pedig ő mindent megtett, hogy megmentse a kicsit.

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

Busszal torlaszolta el a bank bejáratát egy dühös cégvezető Angliában

A cégvezető számláját a bank tévedésből zárolta és hiába ment be panaszra nem foglalkoztak vele.

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

30. szülinapját ünnepelte a világ legidősebb cicája

A macska gazdája szerint kedvence jól van, csak néha magas a vérnyomása.

http://ujhazak.com