Ausztria: náci dalt posztolt, kirúgták a pártszóvivőt

A ma is szélsőjobboldalisággal vádolt Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) érdekes körülmények között vált meg szóvivőjétől. Stefan Gotscharert azután rúgták ki, hogy náci dalszöveget posztolt facebook profilján.

FacebAz ügyről a Falter hetilap tudósított, amely szerint a Gotscharer az SS marschiert im Feindesland (körülbelül: az SS az ellenség országában masírozik) elnevezésű nóta szövegének egy részét írta ki a közösségi portál üzenőfalára. A státuszüzenetet egy idő után törölte, de ez nem mentette meg attól, hogy kitegyék munkahelyéről. Gotscharer a párt Bécs körüli ügyeivel foglalkozott.

Az újságírók szemrehányásai ellen a férfi azzal védekezett, hogy egyáltalán nem tudta, hogy az idézet egy német katonai dal részlete.

Az Osztrák Szabadságpárt már jó ideje a kritikák kereszttüzében áll a neonáci szélsősökkel fenntartott kapcsolata miatt. A párt azonban elutasítja a szélsőségesség vádját, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy az emigránsokat, vagy a karintiai kisebbségeket támadják folyamatosan. Az FPÖ 20 százalékos támogatottság körül mozog, ezzel a harmadik legnépszerűbb pártnak számít Ausztriában.

Forrás: SITA

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com