Az afganisztáni tálibok vezetője arra utasított, hogy ne büntessék a volt kormány tisztségviselőit

Az afganisztáni tálibok vezetője, Hibatulla Ahundzada molla arra utasította embereit, hogy ne büntessék meg az egykori afgán kormány tisztségviselőit, miközben több civil szervezet erőszakkal és rögtönbíráskodással vádolta meg a kabuli rezsimet."Tartsák tiszteletben, hogy amnesztiát adtam, és ne büntessék az előző kormány alkalmazottjait múltbeli bűneikért" - idézte Ahundzadát a tálibok egyik szóvivője, Mohammad Naím a Twitteren csütörtökön. Naím szerint a molla, aki évek óta kerüli a nyilvánosságot, szerda este beszélt erről afgán tisztségviselők előtt Kandahárban, a tálibok egyik fellegvárában.
    

Nemrég felkerült a közösségi oldalakra egy nagy felzúdulást kiváltó felvétel, amelyen az látható, hogy két tálib volt katonatisztet ütlegel. Augusztusi hatalomra kerülésüket követően a tálibok általános amnesztiát hirdettek, és megígérték, hogy nem éri bántódás sem a katonákat, sem az egykori kormányalkalmazottakat. Mindezek ellenére az ENSZ és nemzetközi jogvédő szervezetek azt állították: hiteles értesülések szerint a rendőrség és a hírszerzés több mint száz volt tisztségviselője tűnt el rejtélyes körülmények között, vagy vált rögtönbíráskodás áldozatává.
   

Beszédében Ahundzada felszólította a helyi hatóságokat és a törzsi vezetőket: tegyenek meg mindent, hogy az afgánok ne akarják elhagyni az országot, és "becsületük védve legyen". "Az afgánokat nem tisztelik más országokban, tehát egyetlen afgánnak sem kellene elhagynia hazáját" - hangsúlyozta. Afganisztánban tömegek rohamozzák meg az útleveleket kiadó hivatalokat - amelyek rövid ideig tartanak nyitva -, hogy elmeneküljenek a szegénység, az erőszak és a humanitárius katasztrófa fenyegetése elől.
    

Eközben Asraf Gáni volt afgán elnök a brit BBC műsorszolgáltatónak csütörtökön nyilatkozva védelmébe vette gyors távozását Afganisztánból. Gáni azt mondta: mindezt annak érdekében tette, hogy elkerülje Kabul lerombolását. A tálibok augusztus közepén gyakorlatilag harcok nélkül foglalták el a fővárost. Hozzátette: augusztus 15-én, mikor reggel felkelt, fogalma sem volt róla, hogy az lesz az utolsó napja hazájában. Két perce volt dönteni a távozásról, hogy elkerülje a vérengzést. Eredetileg Afganisztánban akart maradni, de minden fontosabb város a tálibok kezére került. Csak akkor eszmélt rá, hogy elhagyja az országot, amikor már a repülőgépen ült - állította.
    

A volt elnököt - aki jelenleg az Egyesült Arab Emírségekben él - sokan bírálták döntéséért. Olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy Gáni hatalmas vagyonokat tüntetett el. Az egykori államfő ezt tagadta, és jelezte: kész alávetni magát nemzetközi vizsgálatnak, hogy tisztázza a nevét. Gáni beismerte: több hibát követett el, például azt hitte, hogy a nemzetközi közösség türelme kitart, és megbízott a partnereiben is. Ugyanakkor a tálib-amerikai megállapodás eredménye békefolyamat helyett nemzetközi csapatkivonás lett, amely pedig erőszakos hatalomátvételhez vezetett - tette hozzá. "Életem munkája semmivé lett" - panaszolta. "Az általam képviselt értékeket lábbal taposták, és engem kiáltottak ki bűnbaknak".


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com