Az EJEB elmarasztalta Oroszországot a Bolotnaja téri tüntetések erőszakos leverése miatt

Elmarasztalta kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Oroszországot a moszkvai Bolotnaja téren 2012-ben kitört ellenzéki tüntetések erőszakos rendőri elfojtása, a gyülekezési szabadság megsértése és a tiltakozók elleni embertelen bánásmód miatt.Az ügy két felperese részt vett a megmozdulásokban, és még ugyanazon évben panaszt nyújtott be az orosz hatóságoknál a rendőri brutalitás miatt. Azt állították, hogy a rendőrök "agyba-főbe verték őket", amit hivatalos orvosi dokumentumokkal is alá tudtak támasztani.

    
A két panaszos azután fordult a strasbourgi székhelyű EJEB-hez, hogy az orosz hatóságok elutasították ügyük kivizsgálását azzal a magyarázattal, hogy a rendőrök indokoltan folyamodtak erőszakhoz az "illegálisan tüntető" tömeggel szemben. A törvényszék fejenként 16 ezer euró kártérítés megfizetésére, valamint a panaszosok 4500 eurós perköltségeinek megtérítésére kötelezte az orosz államot.
    

A moszkvai Bolotnaja téren ellenzéki demonstrációk sorát rendezték a Vlagyimir Putyin harmadik 2011-es újraválasztását követő évben, a kormánypártot ugyanis csalással vádolták a tiltakozók. A tüntetők és rendőrök közötti összecsapásokban többtucatnyian megsebesültek, mintegy négyszáz embert őrizetbe vettek, közöttük több ellenzéki vezetőt is, például Szergej Udalcovot, Alekszej Navalnijt és az azóta meggyilkolt Borisz Nyemcovot. Sokakat többévi börtönbüntetésre ítéltek, munkatáborokba kényszerítettek. A megmozdulások végül fokozatosan elhaltak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com