Az Iszlám Állam vállalta magára a négy rendőr életét kioltó gízai támadást

Az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága jelentkezett annak a támadásnak az elkövetőjeként, amely során ismeretlenek agyonlőttek négy rendőrt a gízai piramisoktól nem messze. A vasárnapra virradó éjjel megjelent közlemény hitelességét hivatalos források nem erősítették meg.

Fegyveresek szombaton golyózáport zúdítottak egy rendőröket szállító járműre a piramisokhoz vezető egyik főúton; a rajtaütéses támadásban az autóban ülő négy rendőr életét vesztette.

012a6a6709b8bda6e32f7ed10d7004ce4d36a304

A belügyminisztériumi jelentés szerint a motorkerékpáron érkezett álarcos elkövetők a világhírű szakkarai nekropolisz mellett elvezető főúton, az Ahmad Zuveil hídon támadtak a rendvédelmisekre. A terroristáknak sikerült elmenekülniük, és magukkal vitték az áldozataiktól zsákmányolt M4 típusú gépkarabélyokat is.

Az IÁ helyi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) nevében megjelent közleményben azt állítják, hogy egy gízai katonai ellenőrzőpontot támadtak meg, és legkevesebb öt rendőrt öltek meg, többet pedig megsebesítettek.

"Tudják meg a zsarnok katonái, hogy lesben állunk" - áll az interneten terjedő közleményben. A "zsarnok" alatt Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfőt értik, utalva arra, hogy a dzsihadisták szerint jogtalanul került hatalomra, miután hadsereg-főparancsnokként elmozdította a demokratikus úton megválasztott iszlamista elnököt, Mohamed Murszit.

A szombati merénylet helyszíne, a gízai piramisokhoz vezető, termőföldekkel és pálmaligetekkel szegélyezett főút mentén több üdülőközpont is található, amelyek közkedvelt alternatívát nyújtanak a zsúfolt fővárosból elvágyók számára. Ugyancsak itt áll a lépcsős piramis néven ismert világhírű Dzsószer-piramis.

MTI

Hozzászólások

Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Ettől aljasabb ébresztőt ki sem lehet találni! – videó + veszélyes hanghatás

Úgy gondolta a nő, hogy párját kirobbantja az ágyból.

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Fiatal migráns magas rangú EU-hivatalnok lányát ölte meg!

Németországban egy magas rangú hivatalnok lányát egy afgán véglény ölte meg!

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Elképesztő mit tudnak művelni az emberek, ha bekattannak! – videó

Hat órán keresztül romokká alakított át egy parkoló autót a zavart nő.

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Békésen nézegette a boltban a karácsonyfákat, aztán irdatlan rongálásba kezdett!

Egy garázdálkodó hódra kellett kihívni a Seriffet, amikor Amerikában a Charlotte Hall nevű kisváros szupermarketjébe zúzó üzemmódba kapcsolt a jószág.

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Egy hónapja semmi hír a Wikileaks alapítójáról – Anonymus videó

Az ecuadori nagykövetségről rabolhatta el Julian Assanget a CIA!

http://ujhazak.com