Az iszlám tiltja a hóemberépítést

Komoly vita robbant ki Szaúd-Arábiában Mohammed Szaleh al-Munadzsid sejk kijelentése miatt.saudFurcsa tél ez az idei! Míg nálunk verőfényes napsütés és plusz fokok vannak, addig Szaúd-Arábiában arról folyik a vita, hogy építhetnek-e az emberek hóembert, vagy az megsérti az iszlámot.

A vita azért robbant ki, mert egy weboldalon az apák megkérdezték, hogy gyúrhatnak-e a gyermekükkel hóembert, mire Mohammed Szaleh al-Munadzsid sejk azt találta mondani, hogy a hóember emberábrázolás, tehát tiltja az iszlám.

A sejk azzal érvelt a kijelentése mellett, hogy Szaúd-Arábia egy olyan konzervatív ország, ahol szigorúan értelmezik a vallást, ezért bűn, ha valaki olyan alkotást hoz létre, amelynek emberi arcvonásai vannak.

snowmen3Mohammed Szaleh al-Munadzsid hozzátette, hogy Allah megengedte az embereknek, hogy teremtsenek, de csak olyan dolgokat, amiknek nincs lelke, tehát fákat, hajókat, gyümölcsöket nyugodtan lehet gyúrni a hóból, de embert nem.

A Twitteren sokan felháborodtak a sejk véleményén. Volt, aki azt írta, hogy ezek betegek, és mindentől félnek. Más egy képet töltött fel, amin hagyományos arab öltözetet visel, és egy melltartós, pirosra rúzsozott szájú hóasszony karját fogja. A képhez annyit írt a felhasználó, hogy a „tiltás oka a csábítástól való félelem”.

snowman2Megint egy másik Twitterező már arról értekezett, hogy az országban kétféle embertípus van. Az egyik mindent fatvával akar igazolni az életében. A másik bele akar avatkozni mások életébe ezekkel a vallási szabályokkal.

Vannak olyanok is, akik egyetértettek a sejkkel. Szerintünk a hóemberépítés a hitetlenek utánzása, és az ilyen alkotások az erotikát és a bujaságot hirdetik. Olyan is akadt, aki hálát adott a hittudósok éleslátásáért, és azért, hogy olyasmi is az eszükbe jutott, amire még a Sátán sem gondolt.

A gyerekeket mindez nem érdekli. Ők vidáman gyúrják a hóembereket Tabruk tartomány magasabban fekvő vidékein, ahol már harmadik éve, hogy hó borítja a tájat.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com