Az őrült anya meg akarta enni a kisbabáját – Sokkoló kép

Korábban semmi sem utalt arra, hogy a 24 éves nőnek elmebaja lenne.babyCsak erős nyugtatóinjekcióval lehetett megfékezni Li Zhenghuat, aki a 3 napos csecsemője karját harapdálta, amikor szerencsére belépett a kórterembe az egyik nővér a dél-kínai Shenzhen városban.

A 24 éves vajúdó nő akkor került kórházba, amikor az utcán rátaláltak. Li Zhenghua még időben kórházba került, és míg ő szült, addig az intézmény megpróbálta felvenni a kapcsolatot a nő családjával.

Eleinte semmi sem utalt arra, hogy a nő elméjével probléma lenne, ám három nappal később Liu Tianlun nővér arra a képre lépett be a kórterembe, hogy Li Zhenghua a fia karját harapdálja.

A nővér azonnal segítségért kiabált, és megpróbálta elvenni a gyereket az anyjától, de az még erősen szorította és harapta a babát. A kórház szóvivője elmondta, hogy a rettentően sokkoló jelenetnek az vetett véget, hogy az orvosok valamit a nő szájába nyomtak, majd kipeckelték az állkapcsát.

A karján súlyosan megsérült csecsemő nemcsak mély sérüléseket, hanem rengeteg véraláfutást is szerzett a harapdálás következtében. Az orvosok erős nyugtatót adtak a kismamának, majd a kisfiút biztonságos helyre vitték.

A rendőrség később nyilvánosságra hozta Li Zhenghua háttértörténetét. Ebből kiderült, hogy a nő családja tudott arról, hogy Li Zhenghua terhes, ám az édesanyja kidobta a házból, amikor a várandós nő furcsán kezdett viselkedni.

Arról azonban sem Li Zhenghua, sem a család többi tagja nem értesített senkit, hogy a nő terhes, és lehet segítségre lesz szüksége. Amikor Li Zhenghuat megtalálták az utcán, akkor már hetek óta ott élhetett, és a szülési fájdalmak is régóta tarthattak.

A kórház orvosai most azt szeretnék kideríteni, hogy mi váltotta ki a nőnél az elmebajt. A csecsemő sorsa egyelőre bizonytalan, mert hiába tudja a család, hogy ki a kicsi apja, annak eszében sincs elfogadni, és felnevelni a csecsemőt.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com