Az unió migrációs politikájának megváltoztatását sürgette a lengyel kormányfő Romániában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió migrációs politikája nem hozott pozitív eredményt, ezért változtatni kell rajta - hangoztatta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök szombaton Romániában, miután Dacian Ciolos román kormányfő tárgyalt a bukovinai Gura Humoruluion.Beata SzydloA Mediafax hírügynökség beszámolója szerint Szydlo a brüsszeli migrációs politika kudarcának tulajdonította azt is, hogy az Egyesült Királyság a referendumon az EU-ból való kilépésre szavazott. Úgy vélte, az uniónak sokkal többet kell költenie az illegális bevándorlás megelőzésére, és leszögezte: Lengyelország elutasítja a bevándorlók kötelező kvóták alapján megvalósítandó szétosztását.

A két kormányfő közös sajtóértekezletén mindkét fél fontosnak nevezte a párbeszéd folytatását Törökországgal - ennek érdekében tett közös látogatást a héten Ankarában a lengyel és a román külügyminiszter. Ciolos kiemelte: a Fekte-tenger térségének stabilitása mellette az is közös érdek, hogy Törökország teljesítse az illegális migráció megfékezése terén tett kötelezettségvállalásait.

A román kormányfő elmondta: Bukarest a júliusi NATO-csúcs után is szoros kapcsolatban maradt Varsóval, hiszen Lengyelország is küld egy századot az észak-atlanti szövetség Romániában felállítandó nemzetközi dandárjába, illetve román katonák is részt vesznek majd a lengyelországi NATO-zászlóaljban - ezek megszervezése folyamatban van.

A lengyel és román kormányfő meglátogatott több bukovinai ortodox kolostort és felkereste a Suceava megyei Solonetu Nou nevű települést, az egyetlen olyan romániai falut, ahol tömbben élnek a lengyelek. A 2500 romániai lengyel közül mintegy hétszáz él ezen a bukovinai településen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com