Babis támogatóinak és ellenfeleinek tábora nagyjából egyforma

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Többé-kevésbé egyforma nagyságú táborra osztja a cseh közvéleményt Andrej Babis kormányfőhelyettesnek, pénzügyminiszternek, a koalíciós ANO mozgalom elnökének személyisége, aki az immár két hete tartó csehországi kormányválság központi alakja - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Kantar TNS ügynökség készített a független baloldali Právo című napilap számára.A szlovákiai származású multimilliárdos Andrej Babist adócsalással és a korábban tulajdonában lévő sajtóorgánumok saját politikai céljaira való törvénytelen felhasználásával gyanúsítják. Babis a vádakat elutasítja, s azt állítja: politikai kampány folyik ellene, ezért önként nem kíván lemondani. Bohuslav Sobotka szociáldemokrata kormányfő javasolta az államfőnek Babis leváltását, de Milos Zeman egyelőre nem döntött az ügyben, ami nyílt vitához, kölcsönös vádaskodáshoz vezetett az államfő és a kormányfő között.

Az országos mintán készített felmérés szerint, amelynek eredményét szombaton hozták nyilvánosságra, a megkérdezettek 45,2 százaléka azt szeretné, ha Babis véglegesen távozna a cseh politikából. Majdnem ugyanakkora tábor, 45 százalék viszont azt kívánja, hogy Babis legyen továbbra is aktív a politikai életben.


Andrej Babis mozgalma, az ANO hónapok óta a legnépszerűbb politikai tömörülés Csehországban. Támogatottsága a legutóbbi, még a kormányválság kirobbanása előtt márciusban készített felmérések szerint meghaladja a 30-32 százalékot. Legnagyobb ellenfelének, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak a támogatottsága 20 százalék alatt mozog. Csehországban október 20-ra és 21-re írták ki a képviselőházi választást, amelynek nagy esélyese az ANO mozgalom. Ha valóban megnyernék a választást, nyilvánvaló, hogy elnökük, Babis lenne a kormányfőjelölt.


A Kantar TNS felmérése szerint jelenleg a megkérdezettek 48 százaléka nem szeretné, hogy Andrej Babis legyen a következő cseh miniszterelnök. Ellenkező véleményt, vagyis hogy az ANO sikere esetén Babis legyen az új miniszterelnök, az emberek 41 százaléka fogalmazott meg. Arról, hogy milyen hatással van a jelenlegi kormányválság a pártok népszerűségének alakulására, egyelőre nem készültek felmérések.


A szociáldemokraták és a jobboldali ellenzék azt állítják, hogy a kormányválság okát Babis zavaros pénz-, illetve sajtóügyei okozták. Václav Klaus volt cseh államfő és több politikai megfigyelő, kommentátor szerint a kormányválságot a szociáldemokraták robbantották ki azzal a céllal, hogy lejárassák Babist és mozgalmát, és így növeljék pártjuk népszerűségét. A kormánykoalíciós kereszténydemokraták (KDU-CSL), illetve az ellenzéki polgári demokraták (ODS) és a TOP 09 párt csatlakozását a Babis elleni kampányhoz megfigyelők azzal magyarázzák, hogy az ANO az ő korábbi szavazóik egy részét is elszippantja.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások


Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.


Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

18 év után került elő Jaycee Lee Dugard

Hosszú időre eltűnt gyerekek, akiket élve találtak meg.

http://ujhazak.com