Bejelentette távozási szándékát a brit kormányfő

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Bejelentette távozási szándékát pénteken David Cameron brit miniszterelnök, miután az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépést pártoló tábor győzött.comp-david-cameron-eu-ukCameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt, a végén már könnyeivel küszködve felolvasott nyilatkozatában közölte: a következő hetekben és hónapokban miniszterelnökként mindent megtesz "a hajó stabilizálása" érdekében, de nem hiszi, hogy helyénvaló lenne, ha "kapitányként" ő akarná irányítani országát annak további útján.

Kijelentette: nem látja szükségesnek, hogy távozásának pontos menetrendjét már most felvázolja, de azt szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne Nagy-Britannia miniszterelnöke. Hozzátette: az Európai Unióval tartandó tárgyalásokat már az új brit miniszterelnöknek kell megkezdenie.

Cameron közölte azt is, hogy távozási szándékáról péntek reggel tájékoztatta II. Erzsébet királynőt. Úgy fogalmazott, hogy az EU-társállamokban élő britek, illetve a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok életkörülményeiben nem lesznek "azonnali" változások, és "kezdetben" nem változnak azt utazási és az áruforgalmi feltételek sem.

Cameron azt már a tavalyi parlamenti választások előtt bejelentette, hogy a következő, 2020-as választásokon már nem kíván indulni a Konzervatív Párt miniszterelnök-jelöltjeként, de akkor kifejtett szándéka szerint a választásokig hivatalában maradt volna.

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje Boris Johnson, London előző polgármestere, aki - jóllehet ő is a Konzervatív Párt és a kabinet tagja - a Brexit-kampány frontembere volt. Cameron pénteki nyilatkozata előtt nem sokkal hivatalosan is bejelentették, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást.

Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson 33,6 millióan vettek részt, és a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak. Philip Hammond brit külügyminiszter a végeredmény hivatalos bejelentése után a BBC televíziónak nyilatkozva közölte: a brit kormány első feladata most a piaci helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges legjobb feltételeket érje el Nagy-Britannia számára.

Hammond szerint elsősorban azt kell elérni, hogy az EU-val fennálló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatrendszer minél több eleme érvényben maradjon, beleértve a londoni City szerepének megőrzését az európai pénzügyi szolgáltatási piacon.

A brit külügyminiszter kijelentette: az, hogy az Európai Unió eddig szilárdan kiállt az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett, jórészt Nagy-Britannia befolyásának eredménye. Hammond közölte: aggasztja az a lehetőség, hogy e brit befolyás most "hatalmas mértékben" csökken, és ennek nyomán az európai partnerországok elkötelezettsége meginog az orosz szankciók ügyében.

Hozzátette: Nyugat-Európában "senki nem akart háborúba vonulni" Ukrajna miatt, de szükséges volt jelezni, hogy "mennyire visszataszítónak tartjuk, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök művel".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com