Belgium erősíti fellépését az országon áthaladó migráció ellen

Jan Jambon belga belügyminiszter fokozott fellépést jelentett be az országon áthaladó, főként Nagy Britanniába tartó migráció megfékezése érdekében - közölte a helyi sajtó szerdán.A tájékoztatás szerint Jambon a Brüsszel utcáin járőröző rendőrség állományának bővítése mellett a főváros és a belga tengerpart között közlekedő vonatok utasainak fokozott ellenőrzését jelentette be. A rendőrség és a katonaság speciális egységei a migrációt figyelő hatóságok által meghatározott, embercsempészek által használt útvonalakat, egyebek mellett a Franciaországból érkező vonatokat, a tengerpart felé vezető utak pihenőit és az ott tartózkodó autókat vizsgálják.

    
A belügyminiszter emellett felkérte Belgium tengerparttal határos tartományainak vezetőit, valamint a part mellett fekvő települések polgármestereit, hogy vegyenek részt a kormány, az országon áthaladó migrációt felszámolni igyekvő munkájában. A rendelkezés szerint, amennyiben fennáll annak veszélye, hogy a franciaországi Calais városa mellett kialakult menekülttáborhoz hasonló táborok jöhetnek létre, vagy a bármi megzavarja a közrendet, a helyi hatóságoknak a leghatározottabban fel kell lépniük - közölték.
    

A belga sajtó beszámolója szerint kedden beköltöztették az első hattagú családot abba a zárt központba, amelyet az országban tartózkodó illegális bevándorló családok számára nemrégiben hoztak létre. Az első, négygyermekes, szerb nemzetiségű család 2013 óta él illegálisan Belgiumban, miután letelepedési kérelmüket a hatóságok elutasították.


A beszámolók szerint az ország elhagyásának többször kitűzött időpontjában a család minden alkalommal eltűnt, majd újabb kérelmeket adtak be, amelyeket a hatóságok szintén elutasítottak két éves beutazási tilalom mellett. A család újbóli kiutasításáról és az ország kötelező elhagyásának időpontjáról a belga hatóságok egy hónapon belül dönthetnek.
   

Az illegálisan Belgiumban tartózkodó családok számára létrehozott zárt központra az illetékes hatóság indoklása szerint azért volt szükség, mert az elmúlt években több mint ötven bevándorló család tűnt el az ország elhagyásának kitűzött határideje előtt - tették hozzá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com