Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta, győztesnek hirdeti magát Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, miközben Izrael a radikális iszlamista szervezet ellen elért eredményeket hangsúlyozza - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.Éjjel 2 óra, a tűzszünet meghirdetésének időpontja óta hallgatnak a fegyverek a Gázai övezetben és Izraelben. "Előkészítettünk egy súlyos rakétatámadást, amely északon Haifától, délen az Eilat közelében lévő Ramon repülőtérig csapott volna le Izraelre, de ezt az akciót a tűzszünet miatt befagyasztottuk" - közölte Abu Obeida, a Hamász szóvivője pénteken, hangsúlyozva megmaradt arzenáljukat és katonai képességeiket.

    
A másik oldalon az izraeli hadsereg közzétette a 11 napos Falak őrzője hadművelet eredményeit. Ezek szerint megsemmisítették a Hamász betonalagútjainak több mint 100 kilométerét, célzottan végeztek a Hamász és az Iszlám Dzsihád öt fontos vezetőjével, húsz felső és középvezetőjével, mintegy kétszáz fegyveresével, több száz rakétát lőttek ki az iszlamista szervezetek katonai létesítményeire, kilövőhelyeire, fegyvergyártó műhelyeire, raktáraira, a Hamász irányító szerveinek irodáira, a pénzeiket kezelő öt bankra, s kiképző helyeire, miközben a légvédelmi rendszer a levegőben megsemmisítette az Izraelre lőtt rakéták 90 százalékát.
    

A Hamász mégis sikerként értékelte a tűzszünetet, a közszolgálati csatornán közzétett videofelvételek szerint győzelmi felvonulásokat tartottak az övezetben és Ciszjordánia központjaiban, melyeken a tüntetők az "ellenállás diadalaként" ünnepelték a fegyvernyugvást. A Hamász gázai helyettes vezetője Halíl el-Híja előjött rejtekhelyéről, és bejelentette, hogy "a palesztin népnek ajánlja a győzelmet".
    

A Hamász állítása szerint a tűzszünettel garanciákat kaptak, hogy "Izrael leveszi a kezét" az iszlám vallás Mekka és Medina utáni harmadik legszentebb helyéről, az Al-Aksza mecsetről, valamint a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra lakónegyedről, ahol több palesztin család kiköltöztetése miatt alakult ki viszály. Jeruzsálem tagadta, hogy egyezség született volna ezekben a kérdésekben.
    

A ynet katonai elemzője, Ron Ben Jisáj szerint a hadjárat legfontosabb eredménye Izrael számára az elrettentő hatás helyreállítása volt, amely megakadályozza legalábbis rövid távon, hogy ismét támadást indítsanak az övezetből Izrael ellen. A szerző szerint az elrettentés fenntartásához a jövőben be kell tartani három elvet: akadályozni kell a gázai haderőfejlesztést, aránytalan katonai választ kell adni Izrael szuverenitásának megsértésére akkor is, ha csak gyújtóléggömbökkel történik, viszont fokozatosan lehetővé kell tenni a Gázai övezet humanitárius és gazdasági helyreállítását fogolycsere-egyezmény után, amelyben gyilkos terroristákat nem engednek szabadon.
    

A katonai sikerekhez képest jóval szerényebbek a közvélemény alakításában elért izraeli sikerek. Ben Jisáj szerint a Hamász a palesztinok körében Jeruzsálem és az Al-Aksza védelmezőjévé vált, amely nemcsak beszél, hanem óvóhelyekre szorítja az izraelieket. A Hamásznak sikerült nemcsak Jeruzsálemben, hanem Ciszjordániában és az izraeli arabok körében, valamint a palesztin diaszpórában, s különösen a Libanonban elérni és feltüzelni a fiatal palesztinokat.
    

Kihasználták a vallási érzelmeket és a palesztinok Izrael elleni gyűlöletét, és ezek segítségével legyőzték a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt, aki sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy a Hamász a palesztin nép meghatározó politikai szereplőjévé váljon. A Háárec című izraeli újságban Ámosz Harel elemzése szerint Joe Biden amerikai elnök kényszerítette ki a tűzszünetet, s a harcok folytatását, vagy legalább fogolycsere fejében születő nyugalmat követelő jobboldali nyomás ellen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hadjárat során dicsőített katonai vezetőkre hárította a felelősséget a hadjárat leállításáért.
    

A tűzszünetről kiadott közlemény szokatlan módon a politikai döntéshozást háttérbe szorítva azt hangsúlyozza, hogy a biztonságpolitikai kabinet csütörtök esti ülésén a katonai és biztonsági vezetők javaslatát elfogadva vetettek véget a harcoknak. A Háárec összefoglalója szerint a Falak őrzője hadművelet idején Jeruzsálemben és Ciszjordániában 27 halott, és az erőszakos tüntetéseken 6 197 sebesülés történt, miközben a Gázai övezetből az izraeli ellencsapások nyomán 232 halottról, közülük 121 civil áldozatról és 1900 sebesülésről számoltak be.
    

Izrael felé 4369 rakétát lőttek ki az övezet irányából, melyek közül a lakott területek felé tartók mintegy kilencven százalékát megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszer. A becsapódott rakéták 12 ember halálát okozták Izraelben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com