Börtönbe kerül a puskázó diák

Elszaporodtak az iskolai csalások Kambodzsában, ezért a korrupcióellenes hatóság drasztikus intézkedést vezetett be.camboda
Kevés ember él a világon, aki nyugodtan a szívére teheti a kezét, és kijelentheti, hogy soha az életben nem használt puskát egy-egy dolgozatnál.

Az iskolai élethez hozzátartózik, hogy olykor segédeszközhöz nyúlnak a diákok, ám ezek az esetek Kambodzsában nagyon elszaporodtak.

A délkelet-ázsiai országban a tanárok kenőpénzt fogadnak el, és rendszeresen az iskolák előtt árulják az elkövetkezendő vizsgák feladatsorait, a diákok pedig már meg sem próbálnak tanulni, hiszen nyugodtan puskázhatnak.

Ebből lett elege az ország korrupcióellenes hatóságának, és drasztikus intézkedést vezettek be, ami azt jelenti, hogy mostantól börtönbe csukják a kenőpénzt elfogadó tanárt, és a puskázó diákot.

Kem Ley társadalomkutató szerint ez nem megoldás a problémára, mert a tanárok nem azért mennek bele a csalásba, mert etikátlanok, hanem azért, hogy ne haljanak éhen. Kamodzsában ugyanis egy tanár bére 22 ezer forintnak felel meg, ami helyi viszonylatban is alacsony.

A kambodzsai kormánynak ezért nem börtönnel kellene fenyegetőznie, hanem meg kellene emelniük a pedagógusok jövedelmét. Jelenleg még egy helyi ruhagyári munkás is jobban keres, mint egy kambodzsai tanár.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com