Charlize Theron és Jean Paul Gaultier lesz a bécsi Life Ball díszvendége

Charlize Theron amerikai színésznő és Jean Paul Gaultier francia divattervező lesz a május 16-i bécsi Life Ball vendége - közölték az AIDS-ellen küzdő jótékonysági rendezvény szervezői.

lifeballA színésznő, aki az ENSZ jószolgálati nagykövete, a 2007-ben általa létrehozott Charlize Theron Africa Outreach Project (CTAOP) program alapítójaként vesz részt az eseményen. Beszédet tart a Belvedere-ben megtartott First Ladies Luncheon elnevezésű rendezvényen is, ahol a HIV és az AIDS visszaszorításáért küzdő programja munkáját fogja bemutatni. A kísérőesemény fővédnöke Margit Fischer, az osztrák államfő felesége.

Charlize Theron korábban kifejtette: fontos, hogy fiatalok beszéljenek a HIV-ről és az AIDS-ről, a betegség következményeiről és a megelőzésről. A színésznő szerint a fiatal generáció a kulcs ahhoz, hogy meg tudják állítani a járvány terjedését.

Jean Paul Gaultier, az AIDS elleni küzdelem elkötelezett aktivistája, 1995-ben már részt vett a bálon. Idén a rendezvényt lezáró hagyományos divatbemutatón a Gaultier által megálmodott ruhaköltemények vonulnak fel. A ruhákat a bál idei tematikája szerint a bécsi szecesszió ihlette.

Gery Keszler, a Life Ball szervezője kiemelte: a bécsi szecesszió művészeti és társadalmi értelemben is a megszokottól való eltávolodást jelenti, és a bál is az előrehaladás, a tolerancia és a sokszínű társadalom mellett áll ki.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com