Cseh lap: az EU alapítói fenn akarják tartani a szervezet egységét

A német és a francia diplomácia vezetőjének részvétele a visegrádi négyek külügyminisztereinek hétfői prágai találkozóján azt jelzi, hogy az Európai Unió alapító országai nem szeretnék, ha Nagy-Britannia kiválása után a szervezet szétszakadna vagy felbomlana - írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.

"Az EU országainak most elsősorban azt kell jelezniük, hogy összetartanak. Az alapító országok külügyminisztereinek szombati berlini találkozója nem éppen ilyen jelzést adott. Látható azonban, hogy ezek az országok nem akarják Európa felosztását régi és új uniós tagállamokra.

Boris-Johnson

Az, hogy a prágai találkozóra a német és a francia külügyminiszter is eljött, nem megszokott dolog" - mondta a lapnak egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú cseh diplomata.

"Ez még egy héttel ezelőtt lehetetlen lett volna. A V4-ek és Németország kapcsolatai az utóbbi hónapokban nem voltak eszményiek. A prágai találkozóban annak az igyekezetnek a megnyilvánulását látom, hogy a résztvevők a várható brit távozás ellenére is megmutassák, az EU-ban van lehetőség egy új egységre" - vélekedett Michal Korán, a prágai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének munkatársa.

A tekintélyes újság elemzése szerint Nagy-Britannia kilépésével a visegrádi csoport országai elveszítik legfőbb szövetségesüket az Európai Unióban, ezért a kialakult helyzetben gyorsan új támogatókat kell szerezniük.

Nyilvánvaló, hogy a Brexitre adandó válasz megfogalmazásakor Németországnak és Franciaországnak lesz döntő szava.

A két ország már felvázolt egy tervet is az EU jövőjéről, amely a prágai tanácskozáson is szóba került. Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter szerint a visegrádiak csatlakoznak a tervhez, de annak néhány pontjával szemben - például a védelem megerősítése - a V4-eknek kifogásaik vannak.

A felmerült problémákat a V4-ek a Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter által javasolt júliusi pozsonyi konferencián szeretnék megvitatni a többi tagállammal - írta a Hospodárské Noviny.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com