Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma tavaly Németországban

Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Németországban 2019-ben a szövetségi belügyminisztérium kedden bemutatott statisztikája szerint.A kimutatás szerint tavaly 5 436 401 bűncselekményt regisztráltak, ami 2,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 5 555 520-hoz képest. Százezer lakosra 6548  bűncselekmény jutott, ami 2,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6764-nél.

    
A felderítési arány 57,7 százalékról 57,5 százalékra mérséklődött. A tárca közleményében rámutattak, hogy a regisztrált bűncselekmények száma 2017 és 2018 után sorban a harmadik éve csökkent, miközben a lakosság folyamatosan növekedett, tavaly például több mint 225 ezer fővel. "Németország ismét biztonságosabb lett egy fokkal" - emelte ki Horst Seehofer belügyminiszter, hozzátéve, hogy a rendőrség "jól és hatékonyan dolgozik", az utóbbi években bevezetett törvényi szigorítások pedig elrettentő hatást fejtenek ki, és segítik a bűncselekmények következetes feltárását.
    

"Németország a világ legbiztonságosabb országai közé tartozik", és "a számok megmutatják, hogy az intézkedéseink működnek" - jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Az országos bűnözési és bűnüldözési statisztika szerint csökkent a többi között a lakásbetörések száma (éves összevetésben 10,6 százalékkal 87 145-re), a gépkocsilopások száma (10,2 százalékkal 222 129-re), a zsebtolvajlások száma (9,7 százalékkal 94 106-ra) és a halált okozó erőszakos bűncselekmények száma (6,3 százalékkal 2315-re).
    

A bűnelkövetés gyakoribb típusait tekintve a legnagyobb mértékben az informatikai vagy számítógépes bűnözés nőtt, a kategóriába tartozó esetek száma 12,1 százalékkal 100 814-re emelkedett. A gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények száma 10,9 százalékkal 13 670-re emelkedett. Az egyéb szexuális bűncselekmények száma 2,1 százalékkal 9426-ra nőtt. A kábítószerrel visszaélés különböző típusait együttvéve az esetek száma 2,6 százalékkal 359 747-re emelkedett.
    

A regisztrált bűncselekményekkel kapcsolatban 2 019 211 gyanúsítottat azonosítottak, ami 1,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 2 051 266-hoz képest. A gyanúsítottak túlnyomó többsége, több mint másfél millió ember férfi. A gyanúsítottak között 699 261 külföldi állampolgár volt, ez 1,3 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 708 380-hoz képest.
   

A gyanúsítottak között a kriminalisztikai statisztika módszertanában úgynevezett bevándorlóként besorolt személyek - menedékkérők vagy más menekültügyi jogállás révén Németországban tartozkodó külföldiek - száma 151 009 volt 2019-ben, ami 8,9 százalékos csökkenés az előző évi 165 769-hez viszonyítva.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com