Egy eddig ismeretlen kárpátaljai szervezet vállalta magára az ungvári robbantásokat

Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: A magát Kárpátaljai Hazafias Nemzeti Mozgalomnak (PNRZ) nevező szervezet vállalta magára azt a három robbantást, amelyet péntek hajnalban hajtottak végre Ungváron három ellenzéki politikai aktivista lakásánál, illetve autója ellen.ukrainAz eddig ismeretlen szervezet a Facebookon péntek délután közzétett nyilatkozata szerint "a nemzeti hazafiak magukra vállalják a felelősséget az Ungváron 2015. november 13-án éjjel végrehajtott figyelmeztető-büntető műveletért.

Ma éjjel három akciót hajtottunk végre a Janukovics-rezsim és a jelenlegi tolvaj hatalom kiszolgálói ellen, mivel ezek a személyek szavazatokat vásárolnak fel (az október végi helyhatósági választások idején és az ungvári polgármester-választás vasárnapi második fordulója előtt), miáltal szakadékba taszítják az ukrán államot és a régiót".

A közlemény szerint a támadásokat azért követték el, mert a rendvédelmi szervek tétlenek, és a regnáló hatalom szemet huny afölött, hogy a Janukovics-féle egykori Régiók Pártjának (PR) politikusai és bűnözők szavazatfelvásárlással hatalomra törnek. "Úgy döntöttünk, hogy ellenőrzésünk alá vonjuk a helyzetet, és fizikailag megsemmisítjük Ukrajna ellenségeit" - áll a nyilatkozatban.

A PNZR név szerint felsorolja azokat a személyeket, akik ellen a robbantások irányultak, megnevezve a lakcímeket, ahol a detonációk történtek. Eszerint az egyik pártaktivista házánál RGD-, a másikénál F-1 típusú kézigránátokat robbantottak, a harmadik célszemély autóját ugyancsak RGD gyalogsági kézigránáttal semmisítették meg.

Péntekre virradó éjszaka Ungváron három kézigránátos robbantás történt. Az egyik robbanószerkezetet egy városi önkormányzati képviselő udvarára dobták az ismeretlen elkövetők, a második gránát egy többszintes lakóépület mellett, a harmadik egy parkoló személygépkocsi alatt robbant.

Az ungvári rendőrség a robbantások kapcsán két bűncselekmény ügyében folytat nyomozást - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szerhij Knyazev ezredes, a Kárpátalja megyei rendőrség parancsnoka.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.


Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com