Egyhónapnyi tananyagvesztést okozott az oktatási sztrájk eddig Szerbiában

Fizetéscsökkentés és egyhónapos tananyagvesztés a szerb tanügyi dolgozók november óta tartó részleges sztrájkjának eddigi mérlege, amihez hétfőn egész napos munkabeszüntetés is társul.

A november közepe óta sztrájkoló tanárok most azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert állításuk szerint a februári fizetésüket körülbelül az egyharmadával csökkentették. Srdjan Verbic oktatási miniszter ugyanis azt kérte az iskolaigazgatóktól, hogy csökkentsék mindazok bérét, akik februárban csak rövidített órákat tartottak - számolt be a Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnap.

skola-strajk-prosveta-djaci-ucenici-nastava_660x330

A sztrájk kezdete óta a diákok átlagosan 110 tanórát, vagyis egyhónapnyi tananyagot veszítettek el, és a törvény nem kötelezi az oktatókat a pótlásra - írta a lap.

A tanügyi dolgozók többsége négy hónapja 30 perces, rövidített órákkal tiltakozik a szerb kormány egyik megszorító intézkedése ellen, amelynek értelmében a közszférában dolgozók béreit 10 százalékkal csökkentették. A tiltakozó oktatási szakszervezetek közül néhánnyal az illetékes tárca februárban ki tudott egyezni, most azok fizetését csökkentették, akikkel nem született megállapodás.

A csökkenéssel kapcsolatban több információ is napvilágot látott. Az iskolaigazgatók átlagosan 6-8 százalékos csökkentésről beszélnek, míg a szakszervezetek 30 százalékosról, a tanárok pedig azt mondták 1000-2000 dinárral (2500-5000 forint) kaptak kevesebbet a februári munkájukért.

Voltak azonban olyanok is, akik egyáltalán nem kaptak fizetést: azoknak az oktatási intézményeknek a tanárai maradtak a bérük nélkül, amelyekben az igazgatók elutasították a minisztérium csökkentési kérelmét. A szakszervezetek szerint az oktatási miniszter fagyasztotta be a kifizetéseket.

Jasna Jankovic, az egyik tanügyi szakszervezet szóvivője a sajtónak azt mondta: egyetlen, az oktatásra vonatkozó törvény sem tartalmaz olyan rendeletet, amelynek értelmében csökkenteni lehetne a sztrájkoló tanügyi dolgozók bérét, amennyiben a minimális munkát teljesítik.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com