Éhen halt a férfi, mert elvették a rokkantsegélyét

Egy rokkantsági segélyen élő 44 éves brit férfi azért halt éhen, mert a hatóságok elvették tőle az ellátást.


Mark Wood-nak súlyos autizmusa, Asperger-szindrómája volt, mégis valamiért munkaképesnek nyilvánították. 5 hónap múlva lesoványodott állapotban találtak rá otthonában. Éhen halt.

A férfi már évek óta fogyatékkal élőnek számított, hiszen súlyos betegsége mellett még szellemileg is visszamaradott volt. Kényszerbetegség gyötörte, súlyos fóbiák is felléptek nála.

89069

Egy új szabályozás miatt azonban felül kellett vizsgálni a férfi munkaképességét. A hivatalos szervek pedig munkaképesnek nyilvánították és megvonták tőle a segélyt. Mindezt anélkül döntötték el, hogy a férfi angliai Bamptonban élő háziorvosát megkérdezték volna, aki már hosszú évek óta kezelte Markot. Ő azt mondta volna, hogy a fogyatékos férfi alkalmatlan a munkavégzésre bemutatva a kórtörténetét. Ezzel tudta volna bizonyítani, hogy nem munkaképes.

article-2570144-1BEA0D8600000578-506_634x408

De erre nem került sor, így az orvos már csak a férfi tragikus halála után tudta meg mi történt a betegével.

A Mirror arról számolt be, hogy a döntés után elvették a lakhatási támogatását, a munkanélküli segélyét. Ezek nélkül Marknak kb. heti 40 fontja, azaz 15 ezer forintja maradt, ebből pedig nem tudott megélni.

Nem tudta kifizetni a a lakbért és a rezsit sem, sőt gyógyszerre vagy élelemre sem telt neki belőle.

article-2570144-1BEA577800000578-116_634x470

Mikor a rendőrök rátaláltak a holttestére, mindössze 35 kg volt. Az orvosi jelentések szerint éhen halt a lakásában.

Wood anyja és nővére nem tudták, hogy Marktól megvonták a segélyt. Pár héttel a halála előtt észlelték csak a bajt, de akkora már késő volt. Pénzt adtak neki élelemre, de a férfi szervezete annyira alultáplált volt, hogy már nem élte túl.

A megrázó tragédiához hozzájárult az is, hogy a fogyatékos férfi nagyon érzékeny és furcsa volt. Nem mondta el a problémáit sem senkinek. Bizonyos ételektől pedig egyenesen irtózott, így ellátni sem tudta magát megfelelően.

A haláleset kapcsán a szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy szükség lehet rendszer felülvizsgálatára. A segélyek megváltozott elbírálási módja miatt már több embertől vonták meg a támogatást. Ők önhibájukon kívül nem tudták magukat ellátni.

forrás: borsonline

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com