Elkezdődött Németországban az előzetes koalíciós egyeztetések második szakasza

Elkezdődött hétfőn Berlinben a következő német szövetségi kormány megalakítását célzó előzetes egyeztetések második szakasza, amelyben már csak a szeptemberi parlamenti (Bundestag-) választáson győztes szociáldemokraták tárgyalnak lehetséges partnereikkel. A legutóbbi, 2017-es választás után rekordhosszú ideig, 172 napig tartott a kormányalakítás. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellárjelölt tervei szerint ezúttal jóval gyorsabban, legkésőbb karácsonyig megalakul a német szövetségi kormány.A Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöldek és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) küldöttsége a tervek szerint tíz órán át folytatja az úgynevezett szondázás szeptember végén elindított folyamatát. Kedden ismét találkoznak, és vezetőik tájékoztatják a nyilvánosságot a közös kormányzás lehetőségének feltárását szolgáló egyeztetések alakulásáról.
    

A zárt ajtók mögött, szigorú hírzárlattal folytatott megbeszéléseket egészen a hét végéig folytatják, majd mérleget készítenek és eldöntik, hogy érdemes-e belevágni a hivatalos koalíciós tárgyalásba. Az előzetes egyeztetés első szakaszában a Zöldek és az FDP a választáson a szociáldemokraták mögé szoruló CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel is tárgyaltak. Mindkét párt úgy ítélte meg, hogy csak az SPD-vel érdemes elmélyíteni a programok összehangolásáról szóló megbeszéléseket.
   

A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. A CDU/CSU története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt egyikük sem szorgalmazza, ezért a szociáldemokraták és a CDU/CSU is a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik FDP-t próbálják megnyerni koalíciós partnernek. Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com