Belgium százhatvan feltételezett terroristát keres nemzetközi elfogatóparanccsal

Százhatvan feltételezett terrorista ellen van érvényben jelenleg Belgiumban kiadott nemzetközi elfogatóparancs - írta hétfőn a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.

Az újság Eric Van Der Syptnek, a belga szövetségi ügyészség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozott.
A tisztségviselő arról számolt be, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a belga hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancsok száma.

Part-PAR-Par8145915-1-1-0

A nemzetközi elfogatóparancs a külföldre menekült vagy ott élő gyanúsítottak őrizetbe vételét és kiadatását hivatott megkönnyíteni.

Nemrégiben azt közölte a belga belügyminisztérium, hogy 837 olyan lakost azonosítottak az országban, aki szélsőséges tevékenységben vesz vagy vett részt, illetve "potenciális terroristajelölt", és ez a szám a lakosságszámhoz viszonyítva több, mint bármely más európai országban.

A tárca adatai szerint 272 belgiumi lakóhellyel rendelkező ember harcol éppen valamely lázadószervezetben Szíriában vagy Irakban, körülbelül 80 meghalt ezekben az országokban, 134 pedig az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetben fogott fegyvert, de már visszatért Belgiumba. Ezenkívül van még 352 "potenciális terroristajelölt" Belgiumban a tájékoztatás szerint.

MTI

Hozzászólások

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

Magyar kkv-k is részesülnek az Európai Bizottság Horizont 2020 programjának támogatásából

A budapesti Virtual Solutions Kft., a szentesi Tonosoft Orvostechnikai és Kutatás-Fejlesztési Kft., és a felsőzsolcai Stringbike Kft. is részesül az Európai Bizottság "Horizont 2020" nevű kis- és közé...

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

Nem született megállapodás Vallóniában a Kanadával tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról

A hétfői tárgyalásokon nem született megállapodás Belgium francia nyelvű vallon tartományában a az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról vagy annak el...

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Az EU hétfő estig adott időt Belgiumnak a CETA elfogadására

Hétfő estig adott határidőt az Európai Unió a belga szövetségi kormánynak a Kanadával megkötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) elfogadására, máskülönben lemondják a jövő hétre tervezett EU-Kanad...

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Martin Schulz: az unióból való kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépés eljárásának beindításával

Az Európai Unióból történő kilépés szándékának bejelentése nem azonos a kilépési eljárás beindításával - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke az uniós országok állam- és kormányfői...

http://ujhazak.com