Brüsszel felállította az úgynevezett Európai Szolidaritási Hadtestet

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a 18 és 30 év között fiatalok új lehetőségekre jelentkezhetnek, hogy Európa-szerte jelentős társadalmi hozzájárulást tehessenek, felbecsülhetetlen tapasztalatokhoz juthassanak, és karrierjük kezdetén értékes készségeket sajátíthassanak el.

A résztvevő önkénteseket 2-12 hónapra elhelyezik egy projekt keretében, például az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem, a természeti katasztrófák vagy a migránsok és menekültek befogadásához, támogatásához és integrációjához való hozzájárulás területén. A közvetlen katasztrófareagálás - például az erdőtüzek oltása vagy a városi kutatás-mentés - nem tartozik ebbe a körbe.



A tevékenységeikhez támogatást kereső civil szervezeteknek, helyi és nemzeti hatóságoknak vagy magáncégeknek a bizottság finanszírozásával lehetőségük lesz arra, hogy fiatalokat toborozzanak önkéntes alapon végzett vagy szakmai tevékenységekhez. A bizottság célja, hogy 2020 végéig legalább 100 ezren csatlakozzanak az Európai Szolidaritási Hadtesthez, és ott nyújtsanak segítséget a szociális kihívások leküzdésében, ahol arra a leginkább szükség van. Az Európai Bizottság közleményében kiemelte, a program során a fiatalok a szolidaritás kifejezése mellett olyan készségekre és tapasztalatokra is szert tesznek, amelyeket jól hasznosíthatnak álláskereséskor vagy továbbtanuláskor. Navracsics Tibor kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi uniós biztos kijelentette: a szervezet feladata, hogy közösségeket hozzon létre, megerősítse a szociális befogadást és az olyan közös értékeket, mint az elkötelezettség és a szolidaritás. "Nem a szerződések, az ipari vagy gazdasági érdekek kötnek össze minket, hanem az értékeink. És azok, akik önkéntesként dolgoznak, minden nap átélik az európai értékeket" - fogalmazott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com