EP-választás - A liberálisok csúcsjelöltje Verhofstadt, a néppártban német sajtóértesülés szerint Juncker a befutó

Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) európai parlamenti (EP-) frakciója a hét végén hivatalosan is megerősítette, hogy Guy Verhofstadt lesz az ALDE jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjának a májusi EP-választások nyomán esedékes betöltésére.

EuropaFlagNémet lapértesülés szerint a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppártban Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök a legesélyesebb a csúcsjelöltségre.

A flamand liberális Verhofstadt, Belgium korábbi miniszterelnöke a hamarosan záruló EP-ciklusban a liberálisok parlamenti frakcióvezetőjeként tevékenykedett. A csúcsjelöltségért folyó verseny közte és a finn Olli Rehn - az Európai Bizottság gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke - között már korábban eldőlt. Most szombaton az ALDE-kongresszus hivatalosan is ráütötte a pecsétet az alkura, ami arról szól, hogy Rehn tevékenyen segíti Verhofstadt kampányát, és cserébe őt is fontos pozícióba kívánják juttatni az európai liberálisok.

Az idei EP-választások előtt a nagy európai pártcsaládok sorra megnevezik csúcsjelöltjüket, azt a személyt, akit az EP-választások eredményének fényében a legfontosabb posztra kívánnak jelölni az általános uniós tisztújításon. A legértékesebbnek tekintett trófea az Európai Bizottság - az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - elnöki posztja, amelyet jelenleg José Manuel Barroso portugál néppárti politikus tölt be, immár a második ötéves ciklusának végéhez közeledve.

Széles körben osztott vélekedés szerint az eddig a harmadik legnagyobb európai pártcsaládként számontartott liberálisok csak akkor lehetnek képesek megszerezni az európai bizottsági elnöki széket, ha valamilyen bonyolult pozícióalkut kötnek a náluk nagyobb két pártcsalád valamelyikével, az eddig az első számú tényezőnek számító néppártiakkal vagy a második legerősebb szociáldemokratákkal.

Az idei EP-választások kimenetelét ma még nehéz lenne megjósolni. Az eddigi felmérések szerint a néppártiak valószínűleg valamelyest visszaesnek, a szociáldemokraták valamelyest erősödnek, az uniós intézmények befolyásának visszaszorításáért fellépő, "euroszkeptikus" pártok pedig valamelyest szintén izmosodnak majd - kérdés viszont, hogy milyen mértékben.

A szocialisták már megnevezték csúcsjelöltjüket, a német Martin Schulz, az Európai Parlamenti jelenlegi elnöke személyében.

A néppártiak hivatalosan csak a március elején Dublinban tartandó kongresszusukon hozzák nyilvánosságra, ki lesz a csúcsjelöltjük, ám a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap értesülése szerint ez a döntés a kulisszák mögött valójában már megszületett: eszerint Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő a befutó a jobbközép pártcsaládban.

Eddig Michel Barnier francia politikusról is sokat beszéltek, mint lehetséges csúcsjelöltről. Szóba került még a szintén francia Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, illetve Enda Kenny ír kormányfő. Egyes vélekedések szerint Kennyt és Junckert akár az Európai Bizottság, akár a tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő testület, az Európai Tanács élére is jelölhetik a néppártiak. (Az utóbbi tisztséget most a belga kereszténydemokrata Herman Van Rompuy tölti be.)

A Welt am Sonntag úgy tudja, hogy az európai bizottsági elnöki tisztségre Angela Merkel német kancellár Junckert támogatja.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com