Európa Tanács - KDNP-s képviselő az etnikai erőszak nyilvántartását szorgalmazta

Az etnikai motivációjú erőszak- és egyéb bűncselekmények nyilvántartását szorgalmazta Kalmár Ferenc András KDNP-s országgyűlési képviselő kedd este Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) plenáris ülésén, a rasszizmus és intolerancia megelőzésének európai stratégiájáról folytatott vitában.

europe_map"Sajnálatos módon az Európa Tanács néhány tagállamában a személyhez fűződő jogok helytelen értelmezése miatt az etnikai motivációjú erőszak-, illetve egyéb bűncselekményeket ekként nem tartják nyilván" - mondta a magyar kereszténydemokrata politikus. Megfelelő információk hiányában helyes következtetéseket sem lehet levonni - tette hozzá. Ebből a megfontolásból teljes egyetértéséről biztosította a vita alapjául szolgáló - később az ETPK által megszavazott - előterjesztés azon kitételét, hogy az ilyen bűncselekményeket külön kategóriaként kell nyilvántartani.

Kalmár Ferenc András felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a parlamenti közgyűlés egyenlőségi és diszkriminációmentességi ügyekben illetékes szakbizottságában az utóbbi időben egy sor fontos jelentéstervezetet dolgoztak ki. "E jelentések egymásra épülnek. Most a rasszizmusról és az intoleranciáról beszélünk, a hét során később beszélni fogunk a migrációról és a migránsokról, áprilisban pedig remélhetőleg beszélni fogunk a hagyományos nemzeti kisebbségekről. Ezek a kérdések mind összefüggnek egymással, és a megoldásuknak minden esetben a tolerancián és a demokrácián kell alapulniuk" - mondta.

A kontinens 47 országát tömörítő Európa Tanács az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia érvényesülésén, az e témakörben korábban általa kidolgozott egyezmények tiszteletben tartásán őrködik, figyelemmel kíséri az egyes tagállamokban tapasztalható fejleményeket. A nemzeti törvényhozások képviselőiből álló testülete, a parlamenti közgyűlés évente négyszer tart egyhetes ülésszakot. A mostani téli ülésszak után áprilisban lesz a tavaszi.
Felszólalásában Kalmár Ferenc András kitért arra is: elemezni kell, hogy miért erősödtek meg Európában egyes radikális pártok, így például Görögországban az Arany Hajnal.

"Nem szabad, hogy nemzeteink elveszítsék a demokratikus intézményekbe vetett bizalmukat" - hangsúlyozta a képviselő. Beszámolt arról, hogy Magyarországon 2005-ben megalapították az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, és hogy ez az intézmény 2009-től kezdve országos jelentéstevői hálózatot alakított ki. A hatóság magyar kormányzati és európai pénzügyi támogatással kutatási tevékenységet is folytat a romákkal, a fogyatékkal élőkkel, valamint a nyugdíjasokkal kapcsolatos jogegyenlőségi kérdések terén.

A Jonas Gunnarsson svéd szociáldemokrata képviselő által a rasszizmus és az intolerancia elleni fellépésről szóló előterjesztés, amelyet az ETPK kedden fogadott fel, a megelőzést, a tudatosítást és az emberi jogok oktatását emeli ki, mint a szükséges stratégiai megközelítés legfontosabb elemeit.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com