Juncker: a "rendezetlen válás" lenne a létező legrosszabb opció

Felszólalásában Juncker az EU-ban maradó huszonhét tagállam egységének fontosságát hangsúlyozta, valamint azon véleményének adott hangot, hogy a feleknek "nyílt és barátságos szellemben" kell egyeztetniük.

A brüsszeli testület vezetője emellett leszögezte, hogy London számára még a legjobb forgatókönyv esetén sem lehetnek annyira kedvezőek az esetleges megállapodás feltételei, mint az uniós tagságéi voltak, illetve arról beszélt, hogy csak azután kezdődhetnek meg a tárgyalások a jövőbeli kapcsolat feltételeiről, miután sikerült megegyezni a távozás kérdéseiről. A szerda délelőtti ülésen Michel Barnier, az Európai Bizottság által kinevezett Brexit-ügyi főtárgyaló is részt vett, aki elmondta, nem szerepel a forgatókönyvek között, hogy megállapodás nélkül záruljon a kiválási folyamat.



Mint mondta, a sikeres tárgyalásoknak három feltétele van: a huszonhetek egységének megőrzése, a bizonytalanság eloszlatása, amelybe beletartozik a folytonosság és a kölcsönösség, valamint az, hogy a felek a megfelelő sorrendben végezzék el a feladatokat. Barnier fontosnak nevezte a bizalomépítést és azt, hogy nyugodtan, agresszió nélkül folyjanak a tárgyalások. Hozzátette, az Egyesült Királyságnak a kilépést követően is teljesítenie kell majd a közösséggel szemben fennálló pénzügyi kötelezettségeit, de ez nem egyfajta büntetés, mindössze arról van szó, hogy a szigetországnak "rendeznie kell a számlát".

Az uniós parlament szerdán szavaz a néppárti, szociáldemokrata, liberális és zöld frakció által beterjesztett határozattervezetről, amely tartalmazza az EP feltételeit a lehetséges egyezményhez. MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com