NATO-ülés - Lavrov bírálja a NATO-t Ukrajnával kapcsolatban, kételkedik a rakétavédelem szükségességében

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Brüsszelben azt a szemrehányást tette a NATO-nak, hogy torz képet közvetít Ukrajnáról, és felszólította az atlanti szövetséget, hogy ne avatkozzon be az ukrán belügyekbe.

Lavrov a NATO-országok külügyminisztereivel folytatott megbeszélést, és annak során bírálta az észak-atlanti szervezet előző napi nyilatkozatát, amelyben elítélték az ukrán hatóságok által a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott mértéktelen erőszakot.

Nato kerekasztal

Az orosz külügyminiszter szerint ez a beállítás a helyzet teljes eltorzítását jelenti. Azt hangoztatta, hogy senkinek sem szabad beavatkoznia az ukrajnai folyamatokba. Szerinte az államnak jogában áll fellépnie az agresszív tüntetőkkel szemben, és a tiltakozó megmozdulások által sújtott országban helyre kell állítani az alkotmányos rendet.

A keddi NATO-nyilatkozat egyébiránt azt is tartalmazta, hogy a kormánynak és az ellenzéknek békés párbeszédet kell kezdenie egymással.

A NATO-országok külügyminiszterei Lavrovval megvitatták a NATO-orosz viszony számos kérdését. Ezek egyike - amely területen, mint azt Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán is elismerte, egyelőre nem sok eredményt sikerült elérni - a rakétavédelmi együttműködésre vonatkozó NATO-ajánlat.

Lavrov erről most ezt mondta: ha Iránnal a minap megkötött, fél évre szóló ideiglenes megállapodás után végleges egyezségre jut a nemzetközi közösség az iráni atomprogramot illetően, akkor Moszkva szerint okafogyottá válik az európai rakétavédelmi rendszer kiépítésének a terve. Az orosz külügyminiszter Guido Westerwellének, a német diplomácia irányítójának arra a nemrég hangoztatott nézetére is hivatkozott, miszerint összefüggés van Irán rakéta- és nukleáris programja között.

Egyetértésének adott hangot ugyanakkor a NATO és Oroszország abban, hogy támogatni kell a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését célzó műveletet, amely az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet együttműködésében folyik. Az erről kiadott közös közlemény kitért arra is, hogy a szíriai konfliktus rendezését politikai tárgyalások révén kell elérni. Ezzel összefüggésben a NATO és Oroszország üdvözölte a jövő év január 22-re kitűzött újabb genfi konferenciát.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com