Orosz sertésembargó - Brüsszel a Kereskedelmi Világszervezet döntését kéri

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntését kéri az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy jogszerűen tiltja-e Moszkva a sertéshús és élő állatok bevitelét Oroszországba - közölte hétfőn a brüsszeli testület.

pnMoszkva arra hivatkozva rendelt el teljes tilalmat januárban, hogy Litvániában és Lengyelországban néhány vaddisznóban sertéspestist mutattak ki.

Brüsszel áprilisban fordult a WTO-hoz az ügyben, de a hétfőn kiadott brüsszeli közlemény szerint a vitarendezési eljárás keretében tartott EU-orosz egyeztetések nem vezettek eredményre.
Moszkva Brüsszel megítélése szerint arra sem hozott fel megfelelő indokot, hogy miért kell a továbbiakban is fenntartani a teljes beviteli tilalmat.

Brüsszel úgy ítéli meg, hogy az unióból származó sertésimport teljes tilalma ellentétes a WTO előírásaival.
"Az orosz importkorlátozás nyilvánvalóan aránytalan, diszkriminatív és tudományos szempontból alaptalan. Miután ez ellentétes a nemzetközi kereskedelem szabályaival, nincs más választásunk, mint a WTO döntését kérni" - idézi a kommüniké Karel De Gucht kereskedelmi ügyekért felelős biztost.

Tonio Borg egészségügyi biztos hangsúlyozta, hogy az érintett területen minden szükséges óvintézkedést meghoztak, így a máshonnan származó sertés és sertéshús teljesen biztonságos. Ennek ellenére semmi jele annak, hogy Oroszország újra lehetővé tenné az importot az EU nem érintett részeiből - közölte Borg.

Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos szerint az embargó az elmúlt hónapokban 580 millió euró (180 milliárd forint) exportkiesést okozott az uniós sertéstenyésztőknek.

Brüsszel emlékeztet: a WTO-csatlakozással Moszkva vállalta, hogy nem tesz különbséget kereskedelmi partnerei és a hazai termelők között, valamint nem hoz a kereskedelmet indokolatlanul korlátozó intézkedéseket. Ennek dacára olyan országokból továbbra is engedélyezi a bevitelt, ahol hasonló vagy súlyosabb formában ütötte fel a fejét a sertéspestis, amely orosz vidékeken is gyakorta megjelenik, mégsem von maga után kereskedelmi korlátozásokat. A bizottság szerint Oroszország más mércét alkalmaz az uniós termelőkkel szemben, mint más országok vagy saját sertéstenyésztői esetében.

A sertéspestist januárban négy vaddisznóban mutatták ki Litvániában és Lengyelországban, a fehérorosz határ közelében. Az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a vaddisznókkal egy olyan vírus végzett, amely minden valószínűség szerint éppen Oroszországból származott, és Fehéroroszországon keresztül került az EU-ba. A sertéspestis halálos veszélyt jelent a disznókra, de más állatfajokra és az emberre nem veszélyes.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com