Szanyi Tibor a dokumentum hiányosságainak tisztázását követeli

Szanyi felhívta Giovanni Kessler főigazgató figyelmét, hogy "az Orbán-kormány az irányítása alatt álló magyar médián keresztül él vissza az immár nyilvánosságra hozott vizsgálati anyag súlyos hiányosságaival", és ezért pontosítást és kiegészítést kért az abban szereplő "számos homályos megállapítással kapcsolatban, így akadályozva meg, hogy a jelentés önkéntelenül is a kormány választási propagandaeszközévé váljon".

"A 4-es metró beruházásról szóló OLAF-jelentés számos szereplő felelősségét említi meg. Ezek között vannak állami tisztségviselők, vállalkozók, jogi tanácsadók. Azonban egyet sem említ a szöveg név szerint, csak a volt szocialista miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, bár az nem derül ki, hogy miért" - írta Szanyi Tibor az MTI brüsszeli irodájához is eljuttatott közleményében.



Szerinte a szöveg másik hiányossága, hogy elmulasztja a vizsgált események időrendi felsorolását, így nem világos, hogy mikor is történtek az egyes visszaélések. "Arról nem is beszélve, hogy számos formai hiba, tartalmi ellentmondás, sőt még kézi korrekció is előfordul a szövegben, azt a benyomást keltve, hogy a jelentés feszített határidő mellett, tehát nagy nyomás alatt készült el" - tette hozzá.
"A fenti hibák a kormány propagandagépezete számára könnyű eszközzé teszik ezt a magyar kézzel készített jelentést, így annak értelmezéséhez feltétlen szükséges a vizsgálatot lefolytató OLAF további magyarázata, iránymutatása" - figyelmeztetett a képviselő.

A magyar kormány szerint a pénteken nyilvánosságra hozott, 104 oldalas OLAF-jelentés egyértelműen bizonyítja a baloldali kormányok és a 2010 előtti budapesti városvezetők felelősségét a 4-es metróberuházás korrupciós botrányában. Az MSZP üdvözölte a jelentés nyilvánosságát, ugyanakkor elfogulatlan és pártatlan vizsgálatot sürgetett, amely tisztázza, milyen mértékben felelősek az ügy érintettjei.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com