Tavares-jelentés - Elkezdődött a plenáris vita

A jelentést készítő Rui Tavares portugál, zöldpárti európai parlamenti (EP-)képviselő felszólalásával elkezdődött az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó jelentés vitája.

Rui TAVARES

A portugál EP-képviselő azzal kezdte beszédét, hogy magyar nyelven olvasta fel az Európai Unió szerződésének kettes cikkét, amely az unió alapértékeit tartalmazza, majd mindezt angolul is elismételte.

Tavares a jelentés lényegét úgy foglalta össze, hogy a magyarországi jogi változások szerinte rendszerszintűek voltak, és eltávolodtak a kettes cikkben foglalt alapértékektől.

A képviselő rámutatott, hogy ezeknek az értékeknek a lefektetésében Magyarország is aktívan részt vett, aktív szerepet vállalt ennek a cikknek a megszövegezésében, valamint, hogy ezek az értékek nem valamiféle önkényes döntés értelmében kerültek az uniós szerződésbe, hanem a tagállamok akaratából. Az a kérdés, hogy be is tartjuk-e őket - fogalmazott Tavares.

A portugál politikus elmondta, hogy a jelentés készítése során az illetékes EP-szakbizottság több jogszabályt nézett át, amelyek ez idő alatt is esetenként többször is módosultak. A képviselő mind a magyarországi jogalkotás ütemét, mind hatókörét aggályosnak tartja, mert úgy véli, hogy azok trendje a hatalomkoncentráció irányába mutat. A hatalmi ágak elválasztását tiszteletben kell tartani - szögezte le a raportőr. Hozzátette, hogy éppen ez a célja annak, hogy az Európai Bizottságnak azt az ajánlást fogalmazza meg az általa írt jelentés, hogy hozzon létre a kettes cikk értékei sérelmének esetére kialakítandó riasztórendszert, Magyarországnak pedig mintegy 30 "általános ajánlást" címez.

Az Európai Unió nem csak a demokráciák klubja, hanem a demokrácia uniója is - hangsúlyozta Rui Tavares.
A jelentéstevő után José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kapott szót. Barroso elmondta, hogy a brüsszeli testület "a legnagyobb figyelemmel" követte a jelentés készítését, valamint kijelentette, hogy az alapvető értékek védelme alapvető fontosságú.

Barroso emlékeztetett, hogy a bizottság már tavaly is több dolgot kifogásolt, a bírák nyugdíjazásának ügyét és az adatvédelmi biztos felmentésének kérdését említette, majd az alaptörvény márciusi, negyedik módosításával kapcsolatban is emelt három kifogást, mégpedig az ügyáthelyezés, az elmarasztaló bírósági ítéletek miatti "ad hoc" adókivetés és a politikai hirdetések korlátozása miatt. Rámutatott, hogy kettőben a magyar kormány jelezte változtatási készségét, és a harmadik ügyben, a politikai hirdetések korlátozása terén is folyik az egyeztetés, miután Orbán Viktor múlt pénteken jelezte, hogy Magyarország ezen a téren is kész kompromisszumot kötni - tudatta Barroso.

A bizottság a kezdetektől kezdve szorgalmazta, hogy legyen párbeszéd az EP és a magyar kormány között, Orbán Viktor jelenléte pedig azt jelzi, hogy Magyarország nem zárkózik el ettől - fogalmazott Barroso, hozzátéve, hogy a bizottság meggyőződése szerint a jogállamiság megőrzésének érdekében az összes uniós intézménynek együtt kell dolgoznia.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com