Ukrán válság - Van Rompuy nyugtázta, hogy Putyin jelét adta a válság enyhítésére irányuló hajlandóságának

Herman Van Rompuy, az EU-országok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács elnöke nyilatkozatban nyugtázta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök jelét adta az ukrajnai válság enyhítésére irányuló hajlandóságának.

Belgian Prime Minister Herman Van RompuyVan Rompuy nyilatkozatát azután tették közzé Brüsszelben, hogy az uniós vezető szerdán késő este megbeszélést folytatott az egyenesen Moszkvából érkező Didier Burkhalterrel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét ellátó Svájc külügyminiszterével, aki tájékoztatta őt Putyinnal folytatott megbeszélése eredményeiről.

Herman Van Rompuy a Putyin által tett kijelentések közül egyfelől azt minősítette a válság enyhítésére irányuló hajlandóság kinyilvánításának, hogy az orosz elnök javasolta az orosz szakadárok által Kelet-Ukrajnában május 11-re tervezett függetlenségi népszavazás elhalasztását, másfelől pedig hogy azt állította, visszavonták az orosz csapatokat az ukrán határ közeléből.

Putyinnak erről az állításáról Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerdán Varsóban azt mondta, hogy azt az atlanti szövetség nem tudja megerősíteni, mert nem tapasztalja az orosz erők elhelyezkedésének megváltozását. Hetekkel korábban a NATO azt közölte, hogy az oroszok mintegy 35-40 ezer katonát vontak össze Ukrajna keleti határainak közelében. Putyin szerdán azt mondta Burkhalternek: az orosz erők csupán szokványos gyakorlatozásukat folytatják elhelyezési körleteik térségében, és ez ellenőrizhető is a korszerű felderítési eszközökkel.

Az Európai Tanács elnöke a Burkhalterrel folytatott eszmecseréje után pusztán "nyugtázta" Putyin kijelentéseit. Ezzel szemben - miként közleményében fogalmazott - "nyugtázta és üdvözölte" az ukrán kormány által elért haladást a genfi megállapodás megvalósítása terén, "beleértve azokat az erőfeszítéseket, amelyek az ukrán társadalom valamennyi alkotórészének a bevonására irányulnak".

Van Rompuy szerint a politikai megoldáshoz "valódi nemzeti párbeszédre és az erőszakcselekmények, illetve provokációk beszüntetésére" van szükség Ukrajnában. Az uniós vezető az EU támogatásáról biztosította az EBESZ ukrajnai megfigyelői tevékenységét.

MTI

Hozzászólások

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

100-szor kevesebbe kerülne a migránsokon helyben segíteni, mint Európában

Az oxfordi professzor úgy véli, hogy az EU-ban nem jól kezelik a migránshelyzetet.

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

Döner kebabot akár az egész Európai Unióban betilthatják

A török gyorsétel eltűnhet az utcai árusítók ételei közül és az éttermekből is.

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

Soros szervezete „atomfegyvert” vetne be Lengyelország ellen

A HRW nevű civil szervezet a 7. cikket vetné be Lengyelország ellen.

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Juncker egy adóelkerülő alkoholista politikus! – videó

Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Uniós biztos: a megállapodás kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ...

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodás született Vallóniával a CETA ügyében (2.rész)

Megállapodásra jutottak Belgiumban az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette be csütörtök délben Charles Michel belga miniszterelnök. S...

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született a vallonokkal - CETA

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió között kötendő szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati ...

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Az EP zöldpárti frakciója tiltakozott a Népszabadság eladása ellen a plenáris ülésen

Zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerdán tiltakoztak a Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a kiadó eladása ellen a testület strasbourgi plenáris ülésén. Philippe Lamberts, a zöld...

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz az EP ülésén megemlékezett a magyar forradalom hatvanadik évfordulójáról

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a testület szerdai strasbourgi plenáris ülésén megemlékezett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójáról. A német szociáldemok...

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Az EP új felügyeleti mechanizmust hozna létre a demokrácia és a jogállamiság védelmére

Új felügyeleti mechanizmus létrehozását kezdeményezte keddi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák a demokrácia és a jogállamiság...

http://ujhazak.com