Európa Tanács: a szlovák parlamentnek el kell utasítania a transzneműek emberi jogait aláásó törvényjavaslatot

A szlovák parlamentnek el kell utasítania a transzneműek emberi jogait aláásó törvényjavaslatot, és egyenlőséget kell biztosítania az LMBT-közösségekhez tartozók számára - jelentette ki Dunja Mijatovic, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa kedden.Dunja Mijatovic, a szlovák parlamentnek küldött, valamint az interneten is közzétett levelében arra figyelmeztetett, hogy a szóban forgó szlovák törvényjavaslat hatályba lépése gyakorlatilag megakadályozná a transzneműek számára, hogy nemi identitásukat törvényesen elismerjék.
    

A jogszabály elismerése szembehelyezné Szlovákiát az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerinti kötelezettségeivel - hívta fel a figyelmet. Az emberi jogi biztos közölte: a Teplaren nevű pozsonyi melegbár ellen több mint hat hónappal ezelőtt elkövetett támadás után elmaradt az LMBT-közösséghez tartozókkal szembeni intoleranciával kapcsolatos, régóta fennálló aggodalmak kezelése, ami - véleménye szerint - azt mutatja, hogy a szexuális kisebbséghez tartozók emberi jogai veszélyben vannak Szlovákiában.
   

Mijatovic aggodalmának ad hangot amiatt, hogy esetleg visszavonhatják az emberi jogokat sértő, az új nemi hovatartozás jogi elismeréséhez szükséges sterilizálás gyakorlatának felszámolására irányuló közelmúltbeli lépéseket. Továbbá azon jogi keret hiányára hívta fel a figyelmet, amely lehetővé tenné az azonos nemű párok számára, hogy kapcsolatukat elismerjék, majd a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok megerősítésére, a civil társadalom támogatására, valamint az intolerancia és a megkülönböztetés elleni átfogó küzdelemre szólította fel a szlovák parlament képviselőit.
    

Végezetül arra kérte a szlovák törvényhozókat, hogy tartózkodjanak az olyan narratívák népszerűsítésétől, amelyek az LMBT-közösségek egyenjogúságáért folytatott küzdelmet "genderideológiaként" vagy "LMBT-ideológiaként" tüntetik fel. "Magától értetődő, hogy a nemzeti parlamentekben nincs helye a gyűlöletbeszédnek, és a parlamenti képviselőknek határozottan fel kell szólalniuk, ha képviselőtársaik gyűlöletbeszédet folytatnak" - tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com