Ezrek vettek részt a prágai melegfelvonuláson

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2015 csúcspontja volt.Budapest-Pride-2013A Prague Pride fesztivált az idén immár ötödik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett a tavalyi évhez hasonlóan Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. Ugyancsak védnökséget vállalt a rendezvény felett Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere is.

A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű (LMBT) közösség tagjai és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben a Letná parkba vonultak, ahol vasárnap reggelig tartó zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló jellemezte.

Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 10-13 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 15-20 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.

A felvonulás kezdetén a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a melegek rendezvénye ellen. Nagyobb rendzavarás ugyanakkor délutánig nem történt.
A Prague Pride fesztivál különböző rendezvényein a héten mintegy 70 ezer ember vett részt. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.

A rendezvénysorozatba az idén Tomás Halík, a Templeton-díjas cseh katolikus pap vezette plébánia is be akart kapcsolódni két beszélgetéssel. Ezeket az akciókat azonban Dominik Duka prágai érsek végül is letiltotta, ami a cseh sajtóban bírálatokat váltott ki a katolikus egyházzal szemben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com