Fegyverbirtoklásért csukták le a férfit, aki meg sem tudja mozdítani a kezét

Az ügyvédje sem tudja felmentetni a védencét, akit négy hónapja helyeztek előzetes letartóztatásba.trentonGerincsérülése miatt képtelen felemelni a kezét Marcus Hubbard, akit ennek ellenére fegyverbirtoklás vádjával tartóztattak le a trentoni rendőrök, négy hónappal ezelőtt, mert fegyvert találtak abban az autóban, amelyben utazott.

Caroline Turner, Hubbard védőügyvédje elmondta, hogy nem érti, hogy hogyan vádolhatják a védencét, aki egy autóbalesetben sérült meg, a feltételezett Lou Gehrig-kór miatt, és azóta a két karja tehetetlenül lóg a teste két oldalán, tehát, ha akarna, akkor se tudna pisztolyt fogni.

A férfi három társával ült az autóban, amit azért állított félre a rendőrség közúti ellenőrzésre, mert az egyik kereszteződésnél nem vették figyelembe a piros lámpát, és áthajtottak azon. Az ellenőrzés közben az egyik ülés háttámlájának zsebében egy lopott pisztolyt találtak a rendőrök.

Emellett a zsaruk találtak egy kodeint tartalmazó üveg is, ami egy olyan köhögéscsillapító, ami közel áll a kábítószerekhez. A négy férfi közül egyik sem vállalta magára a pisztolylopást, és a gyógyszerbirtoklást, ezért a rendőrség mindegyikük ellen vádat emelt.

A tegnapi tárgyaláson, amire Hubbard fűzőben érkezett, és alig tudott állni, az állami bíróság csak annyi enyhítést adott a férfinak, hogy most már nem 100 ezer, hanem 35 ezer dollár ellene kiszabott óvadék.

Turner kijelentette, hogy tovább fog harcolni azért, hogy az ügyfele óvadék nélkül kerülhessen szabadlábra. Az ügyészség azt elismerte, hogy Hubbard nem használhatta a fegyvert, de ez még nem jelenti azt, hogy a férfinak nincs köze a lopott pisztolyhoz, amit az alaszkai Anchorage-ből loptak el.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com