Fegyveresek támadtak katonai ellenőrzőpontokra a Sínai-félszigeten, többen meghaltak

Automata fegyverekkel és rakétavetőkkel támadtak fegyveresek két katonai ellenőrzőpontra az egyiptomi Sínai-félsziget északi részén csütörtökön. A rajtaütésekben legalább öt katona és két civil vesztette életét - jelentette honlapján az al-Ahrám című egyiptomi napilap.

rüA merényleteket egy időben hajtották végre a Gázai övezettel közös határon fekvő Rafah város közelében, illetve az onnan mintegy 40 kilométerrel délnyugatra található, főleg beduinok lakta Sejk-Zuveid település környékén. Az al-Ahrám angol nyelvű honlapja szerint egy harmadik támadás is történt a közeli el-Arís kikötőváros térségében. Egészségügyi források szerint eddig 19 sebesültet szállítottak a környék kórházaiba.

Az utóbbi fél évben elkövetett pusztító merényletekre reagálva a kormányerők tovább fokozták az immár másfél éve folytatott terrorellenes hadműveletet a Gázai övezettel szomszédos régióban, s mivel független újságírókat nem engednek a helyszínre, a tudósítások katonai vagy hatósági jelentések, illetve helyi források alapján készülnek.

A csütörtöki támadássorozattal kapcsolatban mind a helyszíneket, mind az áldozatok számát illetően eltérő hírek láttak napvilágot, egyes hírügynökségek már tíz halott katonáról jelentettek. Az al-Ahrám angol változata szerint pedig a merényleteket követő harcokban a biztonsági erők tizenöt fegyveressel végeztek.

A legvéresebb két terrortámadásban tavaly októberben és ez év januárjában összesen több mint hatvan katona és civil vesztette életét az említett régióban. Mindkét akció elkövetőjeként az ország legveszedelmesebb terrorcsoportja, az Anszár Beit al-Makdisz jelentkezett, amely a múlt év vége óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi ágaként működik.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com