Floridai kormányzó: a migráció nem alapvető emberi jog

A bevándorlást a nemzeti érdek szolgálatába kell állítani, a bevándorlás nem alapvető emberi jog - jelentette ki Ron De Santis, Florida állam kormányzója, akit a 2024-es elnökválasztás egyik legesélyesebb republikánus jelöltjeként említenek az Egyesült Államokban.Ron De Santis a Nemzeti Konzervativizmus (National Conservatism) konferencia Miamiban tartott vasárnapi nyitónapján mondott beszédében kifejtette, hogy miután a Biden-adminisztráció szakított elődje, Donald Trump kormányának bevándorlási politikájával, az illegális határátlépések száma rekordokat döntött, valamint magával vonta a kábítószercsempészet növekedését is. A politikus kijelentette, hogy az Egyesült Államokban soha korábban nem volt látható akkora különbség az eltérő kormányzati politikák között, mint az elmúlt években.
    

Florida állam oktatáspolitikájáról kifejtette, hogy az iskolának nevelnie és nem indoktrinálnia kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Florida állam fenntartásában működő iskolákban ettől az évtől jogszabály rendelkezik arról, hogy minden év november 7-én megemlékezzenek a kommunizmus áldozatairól. A közbiztonságról szólva hozzátette, hogy Florida a jogrend állama, ahol nem fogadják el a "puha büntetőjogi" gyakorlatot. Bírálta a Soros György által anyagilag is támogatott igazságszolgáltatási gyakorlatot, amely a bűnelkövetőkkel szembeni enyhébb fellépést szorgalmazza. Mint fogalmazott, "a Soros-ügyészek több kárt okoznak, mint azok, akik a rendőrség anyagi forrásainak csökkentését szorgalmazzák".
    

Rick Scott szenátor, Florida korábbi kormányzója a november 8-i félidős választásokra készülő republikánus párt programjának elemei között említette, hogy az iskolákban minden nap a nemzeti himnusszal kezdődjön a tanítás. A politikai elképzelések között szerepel, hogy a fajra és bőrszínre való minden utalást megszüntetnének, hogy valóban csak a teljesítmény számítson.


A szenátor programjuk részeként említette, hogy korlátoznák a közhivatalok betölthetőségének időtartamát a kormányzati bürokrácia tagjaira is. A bevándorláspolitikát illetően pedig hangsúlyozta, hogy az országnak felügyeletet kell gyakorolnia afölött, hogy ki lép át a határán. Amennyiben lehetőséget kapnak rá, befejezik a mexikói határon a fal építését - mondta Rick Scott floridai szenátor az amerikai konzervatívok konferenciájának ezres hallgatósága előtt.
    

A Nemzeti Konzervativizmus tanácskozás kedd estig tart Floridában, amelyen választott politikusok mellett politikai elemzők és vezető értelmiségiek szólalnak fel az Egyesült Államok közéleti vitáit meghatározó témákban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com