• 7 ℃ / 21 ℃

Frontex: 90 százalékkal kevesebb migráns érkezett áprilisban

Áprilisban 90 százalékkal csökkent a Törökországból a görög partokra érkezett migránsok száma - jelentette az uniós határigazgatási ügynökség pénteken.migrantA Frontex adatai szerint mindössze 2700 ember érkezett Görögországba vízi úton Törökországból, ami az előző hónaphoz képest jelentős, 90 százalékos csökkenést jelent. Az ügynökség szerint az eredmény a szigorúbb határellenőrzés és az EU és Törökország között létrejött megállapodásnak köszönhető.

Az illegális bevándorlók legtöbbje szíriai, pakisztáni, afgán és iraki volt. A jelentés szerint az EU-török megállapodás értelmében valamennyi illegálisan útra kelt migránst - a szíriaiakat is beleértve - visszafordították Törökországba.
Arról tájékoztattak, hogy Észak-Afrikából ugyanakkor 8370 - főként eritreai, egyiptomi és nigériai - migráns érkezett a hosszabb és veszélyesebb földközi-tengeri útvonalon keresztül Olaszországba.

Beszámoltak arról is, hogy a nyugat-balkáni útvonalon érkezett migránsok száma jelentősen csökkent a görög-macedón határvédelemnek köszönhetően. Összesen 3830 esetet regisztráltak áprilisban, amely az egy évvel ezelőtti számoknak valamivel több, mint a felét, a márciusi adatoknak negyedét jelenti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

Elhunyt a világ egyik leggazdagabb embere David Rockefeller

A világ egyik legidősebb milliárdosát New York-i otthonában érte a halál hétfőn -közölte a család szóvivője.

„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.


Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Nem volt jó ötlet közelről felvételeket készíteni az érkező vonatról - videó

Amerika - Rhinecliff vasútállomás.

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban megütötte a főnyereményt talált gyémántjával egy pap

Sierra Leonéban 709 karátos nyersgyémántot találtak az egyik bányában.

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Menekültek nem kapnak lelkisegélyt és rabként vannak a békéscsabai táborban

Ledöbbentek az Al Jazeera tévé riporterei, mikor a napokban a békéscsabai menekülttáborban jártak.

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Angela Merkelt egy török lapban náciként ábrázolják

Hiába fizette le Angela Merkel 6 milliárd euróval Erdogánékat, mégis nagyon haragszanak rá!

http://ujhazak.com