Migránsok menekülttábor helyett bérlakásokba mennek Görögországban

Az ENSZ is támogatja a programot, melynek során egy görög szervezet az illegális migránsoknak lakásokat bérel. Minderre azért van szükség, mert a menekülttáborok már megteltek és nem tudják elhelyezni az illegális bevándorlókat.

Kiosz szigetén a menekülttábor már teljesen megtelt. A hivatalosan 800 fő befogadására alkalmas területen 2 ezren laknak. Ezért döntött úgy egy görög civilszervezet, hogy lakásokat bérel migráns családoknak. – számolt be róla az Euronews.



A programban, amelyet az ENSZ menekültügyi szervezete is finanszíroz, eddig 53 lakást béreltek ki 239 menekült számára.
A kibérelt apartmanok többségében a városközpontban vannak, hogy könnyen lehessen eljutni orvoshoz, vagy a boltba.

A görög civilszervezet aktivistája, Katerina Pappa szociológus arról beszélt, hogy a lakásokba költöztetett migránsokat a jogi kérdésekről, pl. a menedékkérelmekről is tájékoztatják.



Pár napja az olasz belügyminiszter azt közölte, hogy humanitárius folyosókon 10 ezer migránst hoznak át Európába. 

A bevándorlókat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szelektálja, főleg azokat, akik a "nemzetközi jog szerint menekültnek számítanak". Ezért ők nem menedékkérőként, hanem menekültként érkezhetnek meg Európába.



Forrás: 888.hu, euronews

Hozzászólások

55 macskához keresnek cicasimogatót egy mesés görög szigetre

55 macskához keresnek cicasimogatót egy mesés görög szigetre

Az állás 6 hónapra szól szenvedélyes macskaszeretőknek, fizetéssel és teljes ellátással.

92 százalékban férfiak vannak a legnagyobb görög migránstáborban

92 százalékban férfiak vannak a legnagyobb görög migránstáborban

Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem nők és gyerekek jönnek, Európába, hanem férfiak, akik otthagyják a családjukat.

Migránsokat ilyen luxushotelekben szállásolják el a görögök

Migránsokat ilyen luxushotelekben szállásolják el a görögök

Görögországban EU-s támogatással így oldják meg a migránsok elhelyezését.

Migránsok éhségsztrájkolni akarnak a túl lassú családegyesítés miatt

Migránsok éhségsztrájkolni akarnak a túl lassú családegyesítés miatt

Az Athénban lévő migránsoknak nem tetszik, hogy lelassították a családegyesítéseket.

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

Félezer illegális migránst pateroltak ki az athéni reptér területéről

A görög rendőrök több száz migráns szállítottak el, akik egy reptéren éltek.

Migránsok a görög-macedón határon

Migránsok a görög-macedón határon

Idomeni, 2016. március 8. Migránsok a görög-macedón határ görög oldalán Idomeniben 2016. március 8-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán MTI...

Görög adósság - Dijsselbloem: újabb görög javaslat érkezik szerdán

Görög adósság - Dijsselbloem: újabb görög javaslat érkezik szerdán

Újabb javaslat érkezik Athénból szerdán a görög adósságválság ügyében - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri testülete, az Eurócsoport elnöke...

Görög adósság - Stubb: az Eurócsoport elutasítja a mentőcsomag meghosszabbítását

Görög adósság - Stubb: az Eurócsoport elutasítja a mentőcsomag meghosszabbítását

Az Eurócsoport elutasítja a kedd éjfélkor lejáró görög pénzügyi mentőcsomag hatályának a meghosszabbítását, és azt is, hogy leírják a görög adósság egy részét - közölte Alexander Stubb finn pénzügymin...

Negatívra rontotta Görögország osztályzati kilátását a Fitch

Negatívra rontotta Görögország osztályzati kilátását a Fitch

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Görögország államadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelenlegi görögors...

Görög szélsőjobbos tüntetés Ciprus mellett

Görög szélsőjobbos tüntetés Ciprus mellett

Az Arany Hajnal nevű szélsőjobbos párt tüntetést szervezett Athénban. Az Arany Hajnal (Hriszí Avjí) nevű szélsőjobbos csoport szombaton szolidaritási tüntetést szervezett az athéni német nagykö...

http://ujhazak.com