HDZ: Tomislav Karamarko a kormányban marad

A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) fő üzenete, hogy továbbra is kormányozni kíván és nem enged semmilyen nyomásnak. A párt kitart amellett, hogy Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettesnek, a HDZ elnökének a kormányban kell maradnia - írta a Jutarnji List horvát napilap vasárnap.

A HDZ szombaton tartotta nemzetgyűlését (közgyűlés), ahol a mintegy kétezer küldött új elnökségi tagokat és alelnököket választott. Tomislav Karamarkót egy hónappal korábban választotta meg a párt elnökének. Karamarkónak nem volt kihívója.

karamarko_586310S1

A HDZ nemzetgyűlésén megtartott beszédében Karamarko elmondta: Horvátországnak nincs ideje egy újabb választásra, és azzal vádolta a kormánykoalíció kisebbik pártját, a Híd Függetlenek Listáját, hogy a szociáldemokratákkal közösen meg akarják buktatni a kormányt.

A Híd kormánytagjai pénteken megvonták a bizalmat a nagyobbik koalíciós partnertől, Tomislav Karamarko első miniszterelnök-helyettestől, ám a HDZ 14 minisztere és maga a miniszterelnök is kiálltak Karamarko mellett.

A vezető horvát ellenzéki párt, a Szociáldemokrata Párt (SDP) nemrég azért nyújtott be bizalmatlansági indítványt Karamarko ellen, mert felesége üzleti kapcsolatban állt egy olyan céggel, amely a magyar Mol olaj- és gázipari vállalatnak lobbizott. A Híd úgy véli, hogy Karamarko a kormány első miniszterelnök-helyetteseként emiatt nem tud objektív és pártatlan döntéseket hozni Horvátország és annak állampolgárai érdekében.

A Jutarnji List szerint a HDZ védekezés helyett támadásba lendült. Először is megpróbálja majd meggyőzni a Híd parlamenti képviselőit, hogy ne támogassák a bizalmatlansági indítványt. A kezdeményezésről legkésőbb június 18-ig kell szavazni a nemzetgyűlésben. Ha a Híd 15 képviselője közül csak 5 a miniszterelnök-helyettes ellen szavaz, ez elegendő lesz ahhoz, hogy a 151 fős parlament 76 szavazattal visszahívhassa Karamarkót tisztségéből.

Másodszor tárgyalásokat kezd lehetséges új kormányzati partnerek felkutatására. Megpróbálja maga mellé állítani a kisebbségi képviselőket és azokat, akik egy előrehozott parlamenti választásokon biztos nem jutnának be a parlamentbe. Karamarkónak három hete van arra, hogy az indítvány ellen összegyűjtsön 11 szavazatott - írta a lap.

A Vecernji List horvát napilap arról cikkezett, hogy Tihomir Oreskovic miniszterelnök a HDZ oldalára állt, hogy mentse a kormányt. A lap emlékeztetett, hogy korábban Oreskovic inkább a Híd és Bozo Petrov pártját fogta fontos politikai kérdésekben.

A lap szerint Petrovnak nem sikerült elérnie, hogy a HDZ leszámoljon Karamarkóval. A párt rendezte sorait, és minden elégedetlenségét és csalódottságát most Hídra zúdítja. A HDZ-ben nincs megosztottság, a hullámok lecsillapodtak és megkezdődik a leszámolás a Híddal - állítja a lap.

A HDZ közgyűlésen mindössze egyetlen kritikus hang hangzott el. Andrej Plenkovic, a párt uniós parlamenti képviselője arról beszélt, hogy manapság egy modern politikustól elvárják a legmagasabb szintű átláthatóságot, felelősségvállalást és integritást, amely elengedhetetlen feltétele a hiteles politikai tevékenységnek. A képviselő a jelenleg kialakult helyzetet a Sanader-érával hasonlította össze.

Szerinte a párt nem lehet politikai túsza egy tagjának sem. A politikus véleményével egyedül marad, kijelentései pedig nagy felháborodást keltettek a pártban.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com