Horvát politikusok: Szerbiának meg kell felelnie az uniós normáknak

Davor Stier külügyminiszter a horvát sajtóban kedden ismertetett nyilatkozatában kijelentette: a nemzeti kisebbségek teljes védelme is feltétele annak, hogy Szerbia csatlakozhasson az Európai Unióhoz (EU), Horvátország pedig elvárja, hogy Belgrád megoldja a kisebbségek problémáját.

"Zágráb támogatni fogja ebben Belgrádot, és segíti az európai integráció útján" - hangsúlyozta a tárcavezető. Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő kedden Varasdon (Varazdin) az esettel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a kritériumokat mindenkinek teljesítenie kell.



Horvátországnak is számos elvárásnak kellett megfelelnie, sok nehézség árán tudott csak csatlakozni az EU-hoz, a csatlakozás alatt pedig a tagállamok olyan feltételeket is szabtak számára, amelyeket Zágráb igazságtalannak tartott - hangsúlyozta az államfő, majd hozzátette: Szerbia esetében azonban a kritériumokat könnyen teljesíthetők.

A tervek szerint kedden a közbeszerzésekről szóló 5., a tudományról és kutatásról szóló 25., valamint az oktatásról és művelődésről szóló 26. uniós tárgyalási fejezetet nyitotta volna meg az EU Szerbiával. A fejezetek megnyitásához azonban a tagországok beleegyezésére van szükség, és Horvátország nem adott zöld jelzést az oktatásról szóló fejezet megnyitására, úgy véli ugyanis, hogy Szerbiában nem adott minden feltétel a kisebbségi oktatáshoz, példaként a tankönyvek szerbről horvátra fordításának hiányosságait említette.

A történtek miatt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök hétfő este távozott Brüsszelből, nem vesz részt a keddi szerb-uniós kormányközi konferencián. Grabar-Kitarovic emlékeztetett, hogy júniusban Aleksandar Vuciccsal a két ország viszonyának fejlesztéséről és a vitatott kérdések rendezéséről szóló megállapodást írt alá Szabadkán, amelyben Vucic vállalta, hogy javít a szerbiai horvátok helyzetén és teljesíti az említett kritériumokat. "Nem látom akadályát, Szerbia miért nem tudná teljesíteni ezeket a feltételeket" - húzta alá az elnök.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com