Illegális bevándorlás - Nagy-Britannia végső esetben kész lezárni éjszakára a Csatorna-alagútat

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: A brit kormány kész elrendelni, hogy éjszakára lezárják a szigetországot és Franciaországot összekötő Csatorna-alagútat, ha Calais-nál rosszabbodik a migrációs helyzet - tudta meg a The Daily Telegraph.CalaisA napilap pénteki száma szerint az intézkedést a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozócsoportja (COBRA) már korábban fontolóra vette, de csak az után szivárgott ki, hogy előző nap kiderült, egy illegális bevándorló a rendkívüli veszélyekkel dacolva gyalog kelt át a csaknem 50 kilométeres alagúton. A szudáni férfit alig valamivel célja, Folkestone előtt fogták el a rendőrök.

A brit kabinet csak végső esetben döntene úgy, hogy éjszakára mind a teher-, mind a személyvonatok elől lezárja az alagutat, de már körüljárták ennek jogi lehetőségeit - tudta meg kormányzati forrásokból a The Daily Telegraph. A kormány szerint az éjszakai üzem növeli annak kockázatát, hogy az illegális bevándorlók átjutnak az alagúton.

Calais-ban több ezren várnak az alkalomra, hogy kamionokra vagy vonatokra felkapaszkodva átkeljenek, és az ezzel járó veszélyek sem riasztják őket vissza. Június óta kilencen vesztették életüket balesetben. Az alagútban 140-160 kilométeres sebességgel száguldanak a szerelvények.

A lap szerint a kormány egyelőre azért nem rendeli el a Csatorna-alagút éjszakai lezárását, mert az üzemeltető Eurotunnel önként vállalta, hogy legalább a teherforgalmat csökkenti az éjszakai órákban. A brit sajtó pénteken úgy értékelte, hogy a szudáni férfi esete az alagút biztonságának eddigi legsúlyosabb megsértése volt.

A menekült a francia erőket kijátszva négy kerítésen jutott át és négyszáz kamera előtt maradt észrevétlen, mielőtt hétfő este beleveszett az alagút sötétségébe. Ott aztán az út felénél észlelték a riasztóberendezések, de a rendőröknek így is 10 órába telt, mire megtalálták. Egy időre le kellett állítani az utasforgalmat, ami többórás fennakadáshoz vezetett.

Megfigyelők szerint azok a menekültek, akiket a brit és a francia hatóságok óvintézkedései nem tántorítanak el attól, hogy megpróbáljanak átkelni a Csatorna-alagúton, egyre vakmerőbb lépésekre vállalkoznak majd, hogy még az új biztonsági kerítések felhúzása és a még több őr szolgálatba helyezése előtt átjussanak.

Akciója miatt a 40 éves szudáni férfi Nagy-Britanniában ráadásul így már nem is folyamodhat menekültstátusért, mert illegális úton próbált meg bejutni. Már vádat is emeltek ellene, és ha augusztus végén bűnösnek találják, börtönbe küldhetik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

Megúszhatja a börtönt a gyilkos, mert tehetséges orvosjelölt

A Tinderen talált párját ölte meg Lavinia Woodward, akinek nem szeretné elszúrni a jövőjét a bíró.

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Tényleg tilos lesz burkát és nikábot hordani közterületen Ausztriában

Az osztrák parlament megszavazta azt a törvényt, amelynek értelmében tilos lesz burkát hordani.

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Hihetetlen számú migráns él segélyeken Németországban

Németországban az adófizetők tartják le a rekordszámú migránst, akik nem akarnak integrálódni.

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

Letépte a tanár a 8 éves kislány fejéről a hidzsábot

A tanárnak az állásába került az iskola szerint is elfogadhatatlan viselkedés.

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

Nem hitte el az ügyeletes rendőr, hogy milyen borzalom történt a 10 éves kislánnyal

A 10 éves kislány a rendőrséget hívta fel, ám az ügyeletes nem hitt neki és rátette a telefont.

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

Fiatalkorú bűnöző migránsokat Marokkóba deportálnák a németek

A bűncselekményt elkövető fiatalkorú migránsokat elküldenék Afrikába.

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Titokban hozzáment a megfigyelt terroristához az FBI-os ügynöknő

Egy FBI-os ügynöknő beleszeretett a terroristába, aki után nyomoznia kellett volna.

http://ujhazak.com