Szerelemdzsiháddal toboroznak indiai nőket maguknak a muszlim férfiak

A szerelemdzsihád lényege, hogy a muszlim férfiak hindu nőket csábítanak házasságra. Ezután arra kényszerítik őket, hogy felvegyék az iszlám vallást.

A hatóságok szerint erős a gyanú, hogy az Iszlám Állam kötelékébe is így toborozzák a nőket.



A jelenség elsősorban India déli tartományában van jelen. Az indiai jobboldali hindu szervezet szerint a muszlim férfiak manipulálják a hindu nőket, hogy azok házasságra lépjenek velük. Ezután fel kell venniük az iszlám vallást, majd gyerekeket kell szülniük. Végül a férfiak egyik napról a másikra otthagyják az átvert nőket. -számolt be róla a Deutsche Welle.



A lap információi szerint az eset ezúttal Kerala tartományban történt, amely India legsűrűbbe lakott, legműveltebb és legtöbb fajta vallású állama.

A terrorelhárítási szervezet, az NIA az elmúlt két év során 90 szerelemdzsihád jellegű kényszerházasságot derített ki. Mindezekről India legfelsőbb bíróságát is tájékoztatták.



A NIA szerint a hindu lányokat pszichológiai módszerek segítségével manipulálják és sok esetben a muszlimoknak a házasság radikalizálódás miatt szükséges.

Kerala tartományban tavaly például egy 21 fős csoport rejtélyes módon elhagyta a szülővárosát, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.
Emiatt a muszlimok és a hinduk közötti amúgy sem túl jó viszony még feszültebbé vált.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kóbor, rühtől sebes kutyának adtak új életet az indiai állatvédők

Kóbor, rühtől sebes kutyának adtak új életet az indiai állatvédők

A kutyus már csupasz volt a testét borító sebek miatt és a simogatás is fájt neki.

Csodababának tartják a 26 hétre született kislányt, aki túlélt egy műtétet is

Csodababának tartják a 26 hétre született kislányt, aki túlélt egy műtétet is

A pici baba életben maradásának mindössze 10 százalék esélyt adtak az orvosok.

Életébe került az indiai lánynak, hogy egy fiúval beszélt telefonon

Életébe került az indiai lánynak, hogy egy fiúval beszélt telefonon

A gyógyszerészhallgató lánynak az volt a bűne, hogy beleszeretett egy fiúba.

Visszautasította a hotel a pár előre kifizetett foglalását, mert nem házasok

Visszautasította a hotel a pár előre kifizetett foglalását, mert nem házasok

Az indiai lánynak és barátjának a recepción azt mondták, hogy a szabályzatuk tiltja, hogy ott szálljanak meg.

Elmaradt hozomány miatt kegyetlen dolgot tett a nővel a férje

Elmaradt hozomány miatt kegyetlen dolgot tett a nővel a férje

A férj családja nem kapta meg a hozományt, ezért titokban borzasztó dolgot eszeltek ki.

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Példaértékű dolgot tett az édesapa, hogy fiai könnyebben eljussanak iskolába

Az indiai férfi két évig azért küzdött, hogy a fiainak nem kelljen három órát gyalogolniuk az iskolába.

Büdös zoknija miatt vittek be a rendőrök egy férfit Indiában

Büdös zoknija miatt vittek be a rendőrök egy férfit Indiában

A férfinek olyan szagú volt a zoknija, hogy a buszon utazók nem bírták elviselni.

Zseni: 13 évesen már 12. osztályba jár az indiai lány

Zseni: 13 évesen már 12. osztályba jár az indiai lány

A fiatal lány kettesével teljesíti az iskolai osztályokat és még előadóként is híres lett.

Évekig gyűjtött aprópénzükből vettek robogót apjuknak a gyerekek

Évekig gyűjtött aprópénzükből vettek robogót apjuknak a gyerekek

Az indiai testvérpár az összes pénzét odaadta, hogy meglephessék édesapjukat.

Durván megbüntette a tanár a diákot, aki nem reagált a nevére – videó

Durván megbüntette a tanár a diákot, aki nem reagált a nevére – videó

Indiában egy tanárnő durván bántalmazott egy fiút, mert az nem reagált a nevére.

http://ujhazak.com