Iszlám Állam – Válasszanak új nevet!

Negatívan érinti az iszlámot a terrorista csoport elnevezése, ezért több országban is kampány indult, hogy változtassák azt meg.Shavki AllámRengeteg embert gyilkolt meg eddig Irakban és Szíriában, a magát Iszlám Államnak nevező, terrorista szervezet, amely még mindig folytathatja a vérontást. Az egyiptomi főmufti Shavki Allám ezért komoly kampányt indított a szervezet ellen, hogy keressenek más nevet maguknak, mert miattuk negatívan ítélik meg az iszlámot és a muszlimokat az emberek, valamint a „kalifátus” eleve ellent mond annak, ami az iszlámot és a muszlimokat valójában jellemzi.

A Dar al-Ifta, a vallásjogi vélemény intézménye ezért mindent megtesz azért, hogy elérje, a külföldi média fejezze be az „Iszlám Állam (Islamic State)” a „szunnita lázadók, szunnita szélsőségesek” kifejezések használatát, és helyettük az al-Kaida Szeparatisták Irakban és Szíriában (al-Qaeda Separatists in Iraq and Syria) megnevezést használják.

Az intézmény azzal magyarázta a kérésüket, hogy ezeknek a terroristáknak semmi közük az iszlámhoz, vagy a szunnitákhoz. Az iszlám részét pedig nem képezik a tömeges kivégzések, a síita szentélyek felrobbantása, a külföldi állampolgárok lefejezése és a más vallásúak elüldözése. Amit a terroristák művelnek, az tehát csak egy beteges és elcsúfított ideológia, ami az iszlám mögé bújik, és azon élősködik, mint egy parazita.

isisA kairói kormány, köztük Fattah asz-Szíszi is, támogatja a Dar al-Ifta elképzelését. Az egyiptomi elnök hétfőn kijelentette az egyiptomi sajtó munkatársainak, hogy az Iszlám Állam célja az iszlám lejáratása, amiben némelyik nyugati média segíti őket, mert úgy fogalmazzák meg a cikkeiket, mintha a terroristák kalifátus barbársága egyet jelentene az iszlámmal.

A megnevezésen emiatt azonnal változtatni kellene, és az átvett nyugati cikkekben át kell írni az Iszlám Állam megnevezést. Ez a változtatás a közösségi médiát is érinteni fogja Egyiptomban, ahol a hatóságok alaposan figyelni fogják, hogy a terrorszervezettel kapcsolatban milyen vélemények hangzanak el, kik töltenek fel képeket a „kalifátus” zászlójával, és kik dicsérik annak „iszlámellenes tetteit".

Az egyiptomi hatóságok egyébként az eszmék lejáratása mellett, attól is tart, hogy előbb-utóbb az észak-afrikai ország is a terrorcsoport célkeresztjébe kerül, ha megunták Irakot és Szíriát. Ez a félelem egyáltalán nem alaptalan, hiszen néhány napja elfogták a terrorszervezet egyik egyiptomi sejtjének 12 tagját, köztük az új terrorcsoport fejét és két helyettesét.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com