Kettős mérce alkalmazásával vádolja a nyugati médiát a kínai sajtó

Kettős mérce alkalmazásával és a terroristák iránti rokonszenvkeltéssel vádolja a kínai sajtó a nyugati médiát, főképp amerikai CNN-t az október végi Tienanmen-téri terrortámadásról szóló beszámolók miatt.

enszköz7A China Daily című napilap hétfői számában arra emlékeztet, hogy az ENSZ főtitkársága 2004-ben minden olyan, a civil lakosság halálát vagy testi sérülését okozó cselekményt terrortámadásnak minősített, amely félelemkeltés céljából történik, illetve az egyes kormányok vagy nemzetközi szervezetek megfélemlítését szolgálja. Október 28-án pontosan ez történt a pekingi Tienanmen-téren, ahol egy ujgur szélsőségesek által szervezett akcióban egy terepjáró a tömegbe hajtott, öt ember halálát és legalább negyven másiknak a sérülését okozva - írja a lap.

A nyugati média ugyanakkor - folytatja a cikk - kettős mércét alkalmazva csak a nyugati országok civil lakossága ellen elkövetett ilyen támadásokat minősíti terrorcselekménynek, a Kínában történt hasonló eseteket a muzulmán világ "kétségbeesett kiáltásának" bélyegzi. Az utóbbi kifejezést - emlékeztet az újság - az amerikai CNN hírtelevízió internetes oldala használta az esettel kapcsolatban, az AFP hírügynökség pedig úgy fogalmazott, hogy az incidensről szóló beszámoló az ujgurok terroristákként való megbélyegzésének szokásos gyakorlata Kína részéről, amelynek alapjául ráadásul csupán "vékonyka bizonyíték" szolgál.

A terrorizmus a világ minden pontján élők ellensége, országra és földrajzi régióra való tekintet nélkül - írja a China Daily. Egyes emberek szűklátókörűsége és kettős mércéje rossz üzenetként szolgál a terroristák és szélsőségesek számára - zárul a cikk.

A Global Times (GT) című napilap két írásában is elítéli a CNN híradását és "a nyugati elit" terrorcselekményeket illető kettős mércéjét. Ez Kína mellett Oroszországgal szemben is gyakorlata a Nyugatnak - vélekedik a lap. Az újság szerint a CNN-nek a saját beszámolója súlyos presztízsveszteséget okozott a kínai olvasók körében, s az Egyesült Államok általános megítélésének is ártott. A GT szerint az Egyesült Államok világhatalmi pozíciójához méltatlanul viselkedett, a lap így azt üzente Amerikának, hogy tanúsítson több önbecsülést.

MTI

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com